Közel hatezer tonna csokoládét exportáltunk 2016-2017-ben
A magyarországi csokoládégyártás érzékelhetően a minőség irányába mozdult el, egyre több a magas kakaótartalmú és a kézműves termék – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter pénteken Szerencsen sajtótájékoztatón, amelyet egy gazdafórum előtt tartott.
A miniszter ismertette: tavaly és tavalyelőtt tizennyolcezer tonna csokoládé készült Magyarországon, ennek csaknem harmada külföldi piacokon talált gazdára. A csokoládégyártás egyre komolyabb szereplője az élelmiszeriparnak – emelte ki.
Megjegyezte, hogy a csokoládégyártás és -készítés fejlődésére a felsőoktatás és a szakképzés is reagált, a gödöllői Szent István Egyetem Élelmiszertudományi Karán már folyik ehhez illeszkedő oktatás, és több helyen szakképzés.
A miniszter a sajtótájékoztatón méltatta a Bonbon Kft. eredményeit, amely megőrizte a szerencsi csokoládégyártás évszázados hagyományait. A szerencsi csokoládé egyszerre kézműves és nagyobb volumenű élelmiszeripari termék – jelentette ki. Fazekas Sándor reményét fogalmazta meg, hogy Magyarország cukoripari helyzete megengedi majd, hogy a cukorgyártás is visszatérjen Szerencsre. Ehhez megvan a megfelelő mezőgazdasági háttér, hiszen Borsod-Abaúj-Zemplén megye erős mezőgazdasági térség, ahol tizenötezer őstermelő, társas vállalkozás vagy családi gazdaság tevékenykedik – mutatott rá. A mezőgazdasági tárca vezetője szólt arról, hogy az elmúlt nyolc évben jelentős eredményeket ért el az ágazat a kormányzat és a gazdálkodók közös munkájával. Hetvenezer új munkahely jött létre, amelyből 22 ezer az élelmiszeriparban realizálódott.
Hangsúlyozta, hogy az élelmiszeriparban a mezőgazdaságban dolgozókénál is magasabb arányban nőttek a nettó bérek, majdnem másfélszer magasabb juttatás kap ma egy élelmiszeripari munkás, mint néhány éve.
A miniszter szerint ez a helyzet segít megoldani az ágazat munkaerőhiányát is, ugyanis a bérek emelkedésével sokak számára vonzóvá válhat a mezőgazdaságban dolgozni. Koncz Ferenc, Szerencs polgármestere arról beszélt, hogy a város mindig élelmiszeripari város volt, ezt szeretnék a jövőben erősíteni. Az ipari létesítmények nemcsak a helybelieknek adnak munkát, hanem felvevőpiacot is jelentenek a térség mezőgazdasági vállalkozóinak – mondta.
Hozzáfűzte: mivel Szerencs Tokaj-Hegyalja kapuja, a jövőben a borvidékhez kapcsolható mezőgazdasági és élelmiszeripari fejlesztésekkel is szeretnék erősíteni a helyi kínálatot. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >A zsugorinfláció egyre több terméket érint
2025 januárjában is folytatódott a zsugorinfláció, több élelmiszer és piperecikk…
Tovább olvasom >A Milka csokoládék kisebbek lesznek a kakaó drágulása miatt
A csokoládék gyártásában világszerte érezhető változások zajlanak, mivel a kakaó…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >