Közel háromszázmillió forintból valósul meg Egerszalók központjának turisztikai célú fejlesztése
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében, 260 millió forintos kormányzati és európai uniós támogatással új, turisztikai célú közösségi tér és településközpont létesül Egerszalókon – jelentette be a beruházás alapkő-letételi ünnepségén a térség országgyűlési képviselője, stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott.
Nyitrai Zsolt Egerszalókot a régiós idegenforgalom egyik központjának, ékszerdobozának nevezve az eseményen emlékeztetett: a tavalyi rekordév volt a magyar turizmus számára, az ágazat több mint 400 ezer embernek ad munkát. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma 5 százalékot meghaladó mértékben nőtt, a vendégéjszakák száma a 2017-es adatot egymillióval meghaladva elérte a 31 milliót – ismertette. Eközben példátlan mennyiségű és értékű turisztikai beruházás zajlik egyszerre országszerte: fejlődnek a szálláshelyek, éttermek, attrakciók, az infrastruktúra – mondta Nyitrai Zsolt. rámutatott: a fejlesztések komoly vonzerőt jelentenek, és az ágazat erősödéséhez az a versenyelőny is hozzájárul, hogy Magyarország minden települése és fővárosa, Budapest is biztonságos idegenforgalmi célpont. Ezt az értéket a jövőben is meg kell védenünk – fogalmazott. Varga István polgármester a projekt részleteiről kifejtette: a napokban kezdődő és a tervek szerint szeptember végéig tartó kivitelezés során felépül egy két részből álló épületegyüttes, amelyben információs iroda, helyi kézműves termékek üzlete, egy nívós cukrászda, illetve fagylaltozó is helyet kap. A létesítmény körül rendezvényteret alakítanak ki.
A beruházás teljes költségvetése megközelíti majd a 300 millió forintot. A polgármester szerint a település új központja Egerszalók vonzereje lesz a helyiek és az idelátogató turisták számára egyaránt. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
MBH gyorselemzés: Idén is folytatja szárnyalását az idegenforgalom
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szállodaszövetség: átadták az Év szállodája 2025 elismeréseket
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szallas.hu: tavasszal Budapest, Hajdúszoboszló és Eger a belföldi utazók kedvence
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Hospitality program indult a vendéglátásban dolgozók számára
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szallas.hu: tavasszal Budapest, Hajdúszoboszló és Eger a belföldi utazók kedvence
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Olyan nincs, ami nem tészta – A nap vidója
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

