Közel egymilliárdos kárt szenvednek el minden évben a juhtenyésztők
Csaknem egymilliárd forintos kárt okoznak a juhágazatnak évente az aranysakálok, a kóbor kutyák meg az elharapódzó lopások. A juhtenyésztők érdekképviselete szerint törvénymódosításokra is szükség lenne a kár mértékének csökkentésére – írja a Magyar Hírlap nyomán az origo.
Juhász Pál, a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség alelnöke a lapnak elmondta, hogy egyre több a gondjuk a juhászoknak az aranysakálokkal. Utalt arra, hogy 1989-ben a Természetvédelmi Világszövetség listáján Magyarországon kihalt fajként szerepelt az aranysakál, a kilencvenes években azonban a volt Jugoszláviában folyó háborúk miatt újra megjelent a déli megyékben, majd főként Bács-Kiskun, Baranya és Somogy megyében szaporodott el, de Budapest vonaláig szinte bárhol felbukkan.
Az alelnök szerint súlyos probléma, hogy a vadászokat semmi sem motiválja az elszaporodó aranysakál-populáció létszámának optimalizálásában. A vadászati törvény értelmében, ha egy kukoricásban vadkár keletkezik, akkor azt az adott vadásztársaság megtéríti,
ha viszont az aranysakálok elragadnak öt-hat bárányt, senki sem fizet a juhásznak.
Az alelnök ezért azt szorgalmazza, hogy a ragadozó által okozott kár megtérítését is tételesen tartalmazza a törvény.
Hozzáfűzte, hogy a nyolcezer magyarországi juhtenyésztő egyharmadát érinti az aranysakálok károkozása: mintegy tízezer bárányt ragadnak el évente.
A legnagyobb kárt azonban a juhállományban az emberek okozzák lopásaikkal
– jegyezte meg az érdekképviselet alelnöke. Hozzátette: egy felnőtt anyajuh értéke 35 ezertől százezer forintig terjed, ezért nem ritka a két-háromszázezer forintos kárérték. Juhász Pál szerint emelni kellene a büntetési tételeken, javítani kellene a felderítési mutatókon, hogy a főként az alföldi és az észak-magyarországi régiókban jellemző lopásokat megfékezzék. (origo, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Szélsőségek fogságában a magyar mezőgazdaság: már több mint 100 milliárd forintos a kár
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Júliusi viharok a számok tükrében: közel 400 millió forintos a legnagyobb kár a Generali Biztosítónál
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nébih: az olaszsáskák a nyáron jelentős károkat okoztak Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyékben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Németországban gyorsult az infláció augusztusban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Megtévesztő egészségügyi állítások miatt lépett a GVH
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Lezárult a Nébih nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzése
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >