Közel a felével emelkedett az agártermékek termelői ára

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 06. 14. 14:40

Az agrártermékek termelőiár-szintje 2011 áprilisában 45,2 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál – jelenti a KSH. Ezen belül a növényi termékek árszínvonala 59,1, az élő állatok és állati termékeké 19,9 százalékkal emelkedett. 2011 január–áprilisában az agrártermékek termelőiár-szintje 45,0 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit; a növényi termékek ára 62,6, az élő állatok és állati termékeké 15,2%-kal nőtt.

2011 áprilisában a gabonafélék termelői ára a 2010. azonos időszakhoz viszonyítva 87,6 százalékkal emelkedett, ugyanakkor – az aratás előtti hónapokra jellemző kis forgalom mellett – márciushoz képest kismértékben csökkent.

Az ipari növények termelői ára 28,6, ezen belül az olajnövényeké 41,5 százalékkal nőtt 2010 negyedik hónapjához mérten. A burgonya termelői ára 52,5 százalékkal emelkedett, miközben felvásárlási ára több mint duplájára, a közvetlen lakosságnak való értékesítés pedig kevesebb mint negyedével nőtt.

A zöldségfélék ára a márciusi 17,5 százalékos növekedés után áprilisban kisebb mértékben, 4,0 százalékkal emelkedett a tavaszi enyhe időjárás kedvező hatása nyomán. Ebben az időszakban még elhanyagolható az ipari vásárlás, a termékek feldolgozás nélkül kerülnek a fogyasztókhoz.

A gyümölcsök termelői ára áprilisban 69,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, elsősorban az alma magasabb ára miatt (ebben az időszakban még nincs más hazai termésű gyümölcs).

A vágóállatok termelői ára 2011 negyedik hónapjában 19,8 százalékkal volt magasabb a 2010. azonos időszakinál. A vágómarha ára 52,2 százalékkal nőtt, ennél jóval kisebb mértékben a vágóbaromfié (21,2 százalék) és a vágósertésé (12,7 százalék). A vágósertés felvásárlási ára ebben a hónapban 311,9 forint/kilogramm, 20 forinttal
haladta meg a januárit.

2011 áprilisában az állati termékek árai 20,0 százalékkal magasabbak voltak az előző év azonos időszakihoz viszonyítva, ezen belül a tyúktojás ára 1,6 százalékkal csökkent, a tejé 23,4 százalékkal nőtt. A tehéntej felvásárlási ára 87,2 forint/liter, a tavaly júniusi mélypontnál megközelítőleg 19 forint/literrel több. Az egyéb állati termékek közül a méz felvásárlási átlagára egy év alatt 19,0 százalékkal nőtt, jelenleg kilogrammonként 819,8 forint.

2011 január–áprilisában a gabonafélék ára 92,9 százalékkal haladta meg a 2010. azonos időszakit. A zöldségfélék árában 11,2, a gyümölcsökében 57,6 százalékos növekedés történt az előző év január– áprilisához képest.
A vágóállatok termelői ára 14,4, az állati termékeké 16,9 százalékkal emelkedett.

Kapcsolódó cikkeink