Közel 600 millió forintból újították fel a pécsi piacot
Átadták pénteken a pécsi Uránváros 580 millió forintból megújított épületeit és közterületeit.
A projekt részeként megújították a piacot, fejlesztették a zöldterületeket és kerékpárutat építettek. A fejlesztését 2017 második felében kezdte meg a pécsi önkormányzat.
A korszerűsítették a városközponti piaccsarnokot, valamint tucatnyi új üzlethelyiséget építettek. Mintegy 900 négyzetméternyi kereskedelmi terület újult meg.
A közterületeket és zöldfelületeket érintő fejlesztések során közel kétezer négyzetméteren füvesítettek, négyezer cserjét ültettek, három játszóteret hoztak létre, kutyafuttatót és kerékpártárolókat építettek. Tizenkétezer négyzetméternyi utat és járdát aszfaltoztak le, több mint háromezer négyzetmétert pedig térkővel fedtek le.
Decsi István (Fidesz-KDNP), Pécs alpolgármestere, a terület önkormányzati képviselője az átadón azt mondta, hogy kilenc éve képviseli a helyieket, azóta fejlesztik a középváros méretű településrész különböző pontjait, létesítményeit. A helyiekkel folytatott Uránváros Konzultáció eredményeinek megfelelően az itt élők igényeket figyelembe véve folytak és folynak a munkálatok. Óvodák, rendelők újultak meg több százmillió forint értékben, járdákat, utakat újítottak fel, új parkolókat hoztak létre, és folyamatban van a város egyik legnagyobb rendelőintézetének felújítása, orvosi eszközcseréje is – közölte a politikus az MTI-vel.
Hozzátette: hamarosan korszerűsítik a városrész fő közlekedési tengelyét, és modernizálnak egy nagy szabadidőparkot is. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Lengyelországban nőtt az ipari termelés és lassult a termelői árcsökkenés júniusban éves szinten
Lengyelországban a várt csökkenéssel szemben nőtt az ipari termelés éves…
Tovább olvasom >Klímapolitikai Intézet: az élelmiszerek további drágulását okozhatja a klímaváltozás
A klímaváltozás jelentős hatást gyakorol a világ mezőgazdaságára, a környezeti…
Tovább olvasom >Idén korábban kezdődött a dinnyeszezon
Idén a szokásosnál két héttel korábban élvezhetjük már a kiváló…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvette a Valeo Foods az Appalaches Nature-t
Megvásárolta a Valeo Foods Group a kanadai juharszirup-gyártó Appalaches Nature-t.…
Tovább olvasom >Franciaországban és Brazíliában növekszik, Európában küszködik a Carrefour
Az Európában meglehetős kihívást jelentő körülmények ellenére elégedett a Carrefour…
Tovább olvasom >Közel felére esett vissza az élelmiszer-ipari innovációk száma 2007 óta
A Mintel piackutató cég szerint a 2024 januárja és májusa…
Tovább olvasom >