Közel 3,5 milliárd forintot adtak ki a fogyasztók – testápoló szert és kozmetikumot tartalmazó – karácsonyi ajándékcsomagra tavaly

Szerző: trademagazin Dátum: 2012. 12. 10. 12:40

Nagyot emelkedett a karácsonyra szépen összecsomagolt testápoló szerek és kozmetikumok kiskereskedelmi forgalma tavaly. Ugyanis a vásárlók 13 százalékkal többet költöttek rájuk 2011 utolsó négy hónapja során, mint egy évvel korábban. Összesen közel 3,5 milliárd forintot adtak ki mintegy 2,3 millió darab ajándékcsomagra, amely dezodort, tusfürdőt, szappant és más terméket tartalmazott.

A mennyiségi növekedés 7 százalék, egyik ünnepi szezonról a másikra.

A beszerzés hagyományosan decemberre koncentrálódik, amikor a boltokban az ajándékcsomagok 75-80 százalékát adják el. Csúcsidőszak a karácsonyt megelőző két hét.

A karácsonyi csomagokba általában dezodorból, valamint tusfürdőből kerül a legtöbb, de népszerű a kéz- és testápoló krém, szappan, továbbá sampon is.

Ami az árakat illeti: A legalacsonyabb, 1 500 forintnál olcsóbb csomagok piaci részesedése csökkent tavaly, az előző évhez viszonyítva. Például az 1000 forint alatt kínált csomagok súlya 4 százalékponttal csökkent a tavalyelőtti szezonhoz képest.
Ezzel egyidőben a közepes árfekvésű, 1 500 és 2 500 forint közötti szettek részaránya érzékelhetően emelkedett,
Ami a bolttípusok szerepét illeti, erősen koncentrált a szezonális termékcsoport kiskereskedelmi forgalma. A 2 500 négyzetméter feletti üzletek és a drogériák az elmúlt négy év szeptember-decemberi periódusa során elvitték az értékben mért eladások 95, 91, 92, majd legutóbb 93 százalékát.

Az eladáshelyek közül a 2 500 négyzetméteresnél nagyobb csatorna ajándékcsomagoknál a legutóbbi négy év legmagasabb piaci részarányát érte el a tavalyi szezonban, 57 százalékot,:érték szempontjából, míg mennyiséget tekintve 60 százalékot. A legnagyobb területű üzlettípusban az egy csomagra jutó árak az átlagosnál alacsonyabbak. Érvényesült ugyanis a tág eladótér előnye a promóciók és a többi eladásösztönző eszköz hatékonyságával kapcsolatban.

Az átlagosnál magasabb ár jutott egy-egy ajándékcsomagra a drogériában, amely a legutóbbi négy év legalacsonyabb piaci részarányát ért el múlt év szeptember-december során: értékben 36, mennyiség szempontjából pedig 32 százalékot.

Kapcsolódó cikkeink