Közel 250 Tescós munkatárs nem ment ma be dolgozni
A Tesco figyel arra, hogy a munkatársai ne maradjanak le egyetlen olyan pillanatról sem, ami számukra fontos. Éppen ezért minden első osztályba lépő gyermek szülőjének a Tesco egy extra szabadnapot biztosított, hogy elkísérhessék csemetéjüket első iskolanapjukra. Ma közel 250 munkatárs kapott kimenőt a munkáltatójától. Az áruházlánc emellett azoknak a kollégáknak, akiknek gyermeke iskoláskorú, kedvezménykupont ad, ezzel is megkönnyítve az iskolakezdést.
A Tesco elkötelezett munkatársai fizikai és szellemi egészségének védelme mellett, és felelős munkáltatóként azzal is tisztában van, hogy a család kiemelten fontos szerepet játszik mindannyijuk életében. Csak Magyarországon 7500 “Tescós-szülő” van; az áruházlánc igyekszik mindent, amit lehet megtenni értük: több mint 5300 – 6 és 18 éves kor közötti gyermeket nevelő – munkatársnak nyújtott pénzügyi támogatást a beiskolázáshoz. A Tesco tudja azt is, hogy az első iskolai nap milyen meghatározó a családok számára. Ezért nagyságrendileg 250 „Tesco-szülőnek” adott mára szabadnapot, hogy első osztályos gyermeküket elkísérhessék az iskolába.
A Tesco gondoskodó, családbarát intézkedéseinek részeként vezette be az un. Babacsomagot 2018-ban: minden újdonsült „Tescós szülőt” egy, saját márkás termékekből (törlőkendő, babaolaj stb.) összeállított babcsomaggal lep meg az áruházlánc. Idén eddig 307 „Tesco-újszülöttet” köszönthettünk!
A Tesco idén is megrendezte a már hagyományosnak mondható nyári táborát, ahol egy héten keresztül számos nagyszerű programmal várta a rászoruló kollégák gyermekeit. 2019-ben – a korábbi évekhez képest – jelentősen, negyedével tudta növelni a résztvevők számát, így idén már közel 200 gyerek élvezhette a Tesco jóvoltából a nyaralást.
Az áruházlánc nagy hangsúlyt helyez más, hasonló típusú események szervezésére is, hiszen ezek építik a „Tesco-közösséget” és lehetőséget biztosítanak a családoknak arra, hogy minőségi időt tölthessenek egymással. Évente megtartják a Családi és Sportnapokat a Balatonnál, ami igazi kikapcsolódás mind a munkatársaknak mind pedig a családjuknak. Ezeken az eseményeken közel 5000 kolléga vesz részt (két napon át), ahol focizhatnak, röplabdázhatnak, street ballozhatnak és népszerű előadók koncertjeit élvezthetik. A 18. Tesco Családi és Sportnapokat most hétvégén rendezi a Tesco Balatonbogláron.
Kapcsolódó cikkeink
Rekordméretű élelmiszergyűjtést szervez a Magyar Élelmiszerbank Egyesület pénteken és szombaton
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett pénteki és szombati adománygyűjtésen…
Tovább olvasom >Már javában tart a dinnyeszezon a Tescónál
A Tesco évről évre jelentős mennyiségű magyar görögdinnyével látja el…
Tovább olvasom >Újabb közel 60 milliót fordíthatnak helyi szervezetek fiatalok közösségi programjaira a Tesco pályázati programjával
Április 7-én elstartolt a Tesco közösségi pályázati programjának második fordulója,…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Pick Szeged Zrt. nyeresége csökkent, árbevétele nőtt tavaly
A Pick Szeged Zrt. adózott eredménye 2024-ben 6,7 milliárd forint…
Tovább olvasom >Átadták a Nestlé napelemparkját Szerencsen
Szerencsen átadták a Nestlé közép-európai regionális kávé- és kakaóitalpor-gyártó és…
Tovább olvasom >140 millió visszaváltott palack az ALDI-nál
Az ALDI Magyarország üzleteiben rekordmennyiségű, immár mintegy 140 millió egyszer…
Tovább olvasom >