Közel 200 hazai vállalkozás a Tesco Beszállítói Akadémia első konferenciáján
A Tesco a Vidékfejlesztési Minisztérium szakmai támogatásával indította útjára a Tesco Beszállítói Akadémia elnevezésű programsorozatát. Az áruházlánc felelős kereskedőként a magyar termelői bázis megerősítésében és a kormányzat vidék- és gazdaságfejlesztési törekvéseiben kíván részt venni rendezvénysorozatával. A Dr. Kardeván Endre államtitkár által megnyitott konferencián olyan előadások hangzottak el, melyek a magyar élelmiszeripari kis- és középvállalkozások számára kínálnak hatékony üzleti megoldásokat. Az érdeklődők kézhez kapták a Tesco ingyenes kiadványát is, amely egyedülálló módon foglalja össze a szektor számára nélkülözhetetlen tudnivalókat.
A kezdeményezés fontosságát jelzi, hogy a program lebonyolításában partneri szerepet vállalt a Vidékfejlesztési Minisztérium, és november 15-én otthont adott a nyitókonferenciának. A rendezvényt, Dr. Kardeván Endre, élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár nyitotta meg, hangsúlyozva az összefogás fontosságát a Magyarország húzóágazatának számító élelmiszeripar területén.
„Magyarország kormányának kiemelt feladatai közé tartozik a fogyasztók magas minőségű élelmiszerekkel történő ellátása, az élelmiszer-ellátási lánc hatékonyságának növelése” – mondta Dr. Kardeván Endre. „Elismerésre méltó az az erőfeszítés, amelyet a Tesco a Beszállítói Akadémia program keretében annak érdekében végez, hogy növelje a magyar áruk forgalmát, megerősítve ezáltal a magyar termelői és feldolgozói bázist. Ez a törekvés segíti a magyar vidékfejlesztési, és a készülő élelmiszerlánc-biztonsági stratégia célkitűzéseinek megvalósulását és a fejlesztési programoknak köszönhetően – a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő ereje révén – növekedni fog az új munkahelyek száma is” – tette hozzá az államtitkár.
„Míg a magyar élelmiszeripar kiváló minőségű élelmiszerek előállításában jeleskedik, sokszor hiányzik az a felkészült szakmai háttér, amellyel sikeresen javulhatnának az üzleti mutatók is. A Tesco ennek orvoslására dolgozta ki beszállítói stratégiáját, melynek fő célja, hogy megtalálja a helyi, jó minőségű termékeket gyártó kis- és középvállalkozásokat, stabil partnerségi viszonyt alakítson ki velük, és országos beszállítókká erősödött partnereinek export piacokat biztosítson a Tesco globális hálózata révén” – mondta Ashley Hicks, a Tesco-Global Áruházak Zrt. kereskedelmi igazgatója.
A stratégia fontos része a hatékony üzleti modellek közvetítése, a lehetőségek bemutatása és a tudásátadás, amelyet az áruházlánc a most életre hívott Tesco Beszállítói Akadémia keretében kíván megvalósítani.
Szintén nyitóbeszédében emelte ki Ashley Hicks, a Tesco kereskedelmi igazgatója, hogy ma már nemcsak a prémium termékek előállítása, de a megfelelő üzletpolitika is alapvető fontosságú az élelmiszeripari termékek kiélezett piaci versenyében. A Tesco ebben segíti a magyar vállalkozásokat, és arra törekszik, hogy 3-5 éven belül nettó exportőrré váljon.
Az elhangzó felvetésekre kínáltak többféle megoldást az első Tesco Beszállítói Akadémia előadásai, melyek – számos más téma mellett – elsősorban a finanszírozás, termékfejlesztés, marketing, minőségbiztosítás és élelmiszerexport területére koncentráltak. Bödőcs Róbert, a Nemzeti Külgazdasági Hivatal főosztályvezetője az exportlehetőségekről beszélt előadásában, míg Szenes Gábor az általa jegyzett és a Tesco által publikált, Üzleti tanácsok kicsiknek és nagyoknak című kiadvány szerzőjeként sorolt fel kifejezetten a KKV szektor kihívásaihoz igazított üzleti megoldásokat.
Raskó György, agrár-közgazdász és Toma Pál, az Eximbank vezető szakértője a hazai élelmiszeripari kis- és középvállalkozások jelenlegi helyzetéről és finanszírozási lehetőségeiről számolt be, míg a Tesco szakemberei – többek között – az aktuális minőségbiztosítási elvárásokat ismertették. Összefoglalták tapasztalataikat az áruházlánc olyan partnerei is, akik már részt vettek a Tesco korábbi fejlesztési projektjeiben. Végül sor került a magyar termék rendelet bemutatására ZQ, a Magyar Termék Nonprofit Kft. munkatársának tolmácsolásában.
A nagy számban megjelent kis- és középvállalkozások vezetői elégedetten nyilatkoztak a konferencián elhangzottakról. Többen éltek azzal a lehetőségükkel is, hogy egy rövid kérdőívet kitöltve már most javasoljanak új témákat, hiszen a Tesco Beszállítói Akadémia folytatódni fog. A rendezvény szervezői a tervek szerint 4 konferenciát és 2 regionális beszállítói fórumot tartanak jövőre.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >ÖRT-NMHH Minikonferencia: Merre tovább influenszer reklámozás?
Milyen szabályok vonatkoznak ma az influenszerekre? Hol húzódnak az etikai…
Tovább olvasom >Bővül az ALDI app: ezentúl kuponok is elérhetők
Újabb mérföldkőhöz érkezett az ALDI applikáció. A vásárlók mostantól bármely…
Tovább olvasom >