Közel 1,5 milliárd forintból fejlesztették az akvakultúra-ágazatot
Közel másfél milliárd forintos fejlesztést valósított meg a magyar halászati ágazat akvakultúra-szektorában a kiskunlacházi ÖKO 2000 Kft. vezette konzorcium, a négyéves projekt eredményeképpen tíz új haltermék kerülhet forgalomba – közölte a konzorciumvezető ÖKO 2000 Kft. az MTI-vel.
Az akvakultúra-ágazat kitörési pontjainak komplex, versenyképességet szolgáló fejlesztése elnevezésű projektet a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap 1,235 milliárd forinttal támogatta. A tavaly év végén zárult projekt kutatás-fejlesztési (k+f) eredményei az ágazat nemzetközi piacra lépését is támogatják.
A k+f munka eredményeként 7 technológiai leírás született halszaporítási, halnevelési és halfeldolgozás témakörében, illetve 2 prototípus leírás készült, amelyek közül az egyik használati mintaoltalmi védettséget is szerzett. A projekt egyik fontos fókuszpontja volt az új haltermékek fejlesztése, aminek eredményeképpen 10 új termékkel bővülhet a hazai haltermék paletta, a pisztráng, ponty, sügér, amur és harcsa fajokra alapozott fejlesztésekkel – írták.
A projekt a „farmtól az asztalig” koncepciót alapul véve a teljes termelési folyamat lefedésére koncentrált, biztosítva a fogyasztók számára minőségi, megfelelően ellenőrzött haltermékeket.
Az ország több megyéjében – Pest, Bács-Kiskun, Fejér, Tolna, Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében – együttműködve dolgoztak a tagok, lefedve az ágazat minden meghatározó területét.
Az akvakultúra szektort termelési oldalról a tógazdasági haltenyésztéssel és intenzív haltermeléssel foglalkozó vállalkozások reprezentálták, míg a termékek piacra jutását halfeldolgozót üzemeltető gazdasági társaságok közreműködésével valósítja meg a konzorcium. A konzorciumi tagok a Bocskai Halászati Kft., a Czikkhalas Halastavai Kft., a Hoitsy és Rieger Kft., a Szabolcsi Halászati Kft., és a The Fishmarket Halkereskedelmi Kft. voltak.
A nyereségérdekelt résztvevők munkáját két nonprofit kutatási intézmény, a gödöllői Szent István Egyetem, és az MTA martonvásári Agrárkutató Központja koordinálta. A k+f+i eredmények bemutatásaként, illetve a tudás- és technológiatranszfer folyamatok erősítéseként 73 hazai és nemzetközi tudományos publikáció készült. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Új lendületet kap a MAHOP Plusz megvalósítása
Az Agrárminisztérium a MAHOP Plusz-3.1.1-24-2024-00001 azonosítószámú, „A MAHOP Plusz megvalósítását…
Tovább olvasom >Megújult keretek között a hazai halgazdálkodási adatgyűjtés
Sikeresen zárult az AKI Agrárközgazdasági Intézet Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság,…
Tovább olvasom >Sikeresen lezárult a halgazdálkodási adatgyűjtést fejlesztő MAHOP PLUSZ projekt
2025. január 31-én sikeresen lezárult az AKI Agrárközgazdasági Intézet Nonprofit…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >