Közel 100 féle sör először együtt egy helyen az I. Budavári Sörfesztiválon

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 07. 06. 09:19

Hagyományteremtő jelleggel, első alkalommal rendezik meg augusztus 25-28. között az I. Budavári Sörfesztivált. A négynapos rendezvényen közel 100 féle hazai és nemzetközi, ismert és kevésbé ismert különleges sör mutatkozik be a Budai Várban. A sör ünnepére meglepetésekkel, színes kóstolókkal készülnek a nagy hazai sörgyártók, így a Borsodi Sörgyár, a Dreher Sörgyárak, a Heineken Hungária, valamint a kisebb sörfőzdék is. Sörsátrak, sörfalu, sörtörténeti kiállítás, gasztronómiai különlegességek, valamint koncertek várják a sörkedvelőket. A sörkóstolással egybekötött bemutató sajtótájékoztatón a fesztivál szóvivője, Péter Anna hangsúlyozta: a gasztronómiai forradalom immár a sörre, a hazánkban talán legnépszerűbb italfajtára is végre átterjedni látszik.

Kulcsinformációk

Hagyományteremtő jelleggel, első alkalommal rendezik meg augusztus 25-28. között az I. Budavári Sörfesztivált.
Az elmúlt húsz évben nem került sor olyan átfogó, minden nagyobb és számos kisebb márkát, sörfőzdét együtt, egy helyen felvonultató eseményre, mint amilyen augusztus végén várható.
A fesztivál a Budai Vár három impozáns helyszínén, a Hunyadi udvarban, az Oroszlános udvarban és a Savoyai teraszon zajlik majd négy napon keresztül.
A négynapos rendezvényen közel 100 féle hazai és nemzetközi, ismert és kevésbé ismert különleges sör mutatkozik be. A nyári fesztiválsorozat záró rendezvényén a „főszereplő” sör mellett koncertekkel, ismert és népszerű fellépők hosszú sorával is várják majd a sörbarátokat.
A fesztivál szóvivője Péter Anna, a népszerű Malackaraj blog főszerkesztője lesz, a sörnagyköveti tisztséget pedig Aranyosi Péter, a Dumaszínház és a Showder Klub állandó fellépője tölti be.
A Borsodi Sörgyár különböző nemzetek söreit szeretné bemutatni a Fesztivál látogatóinak: a német, cseh és belga sörök mellett olyan sörkülönlegességeket is hoz a fesztiválra, melyeket hazánkban eddig nem kóstolhattak a sörbarátok.
Kedvcsináló programokkal, sörtörténeti bemutatóval, különleges kóstolókkal készül a fesztiválra a Dreher Sörgyárak, mely szintén számos hazai és külföldi márkával jelenik meg a rendezvényen.


· A Heineken Hungária széles termékpalettájából a világos és barna söröket, valamint az idei év újdonságait, a radlereket is meg lehet majd kóstolni a Fesztiválon. A sörgyár egyik kampánya keretében a vendégek a sörcsapolás technikáját is eltanulhatják.

Kapcsolódó cikkeink