Közbeszerzési Hatóság: tavaly az összes közbeszerzés 7 százaléka volt az agrárszektorhoz köthető

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2019. 09. 19. 11:25

Az összes tavalyi közbeszerzés majdnem 7 százaléka volt olyan, ami az agrárszektorhoz köthető – mondta Rigó Csaba Balázs, a Közbeszerzési Hatóság elnöke  az M1 aktuális csatorna és a Kossuth Rádió közös műsorában.

 

Az elnök elmondta, ha a 694 közbeszerzés értékét tekintik, akkor a szektor a teljes összeg 5 százalékát nyerte el, ami mintegy 176 milliárd forintot jelentett.
Elmondta azt is, mivel a gazdaságnak számos olyan területe van, ahol közpénzt használnak fel, ennek ugyanolyan hatékonynak kell lennie, mintha magánberuházásról lenne szó.
„Azaz a támogatás miatt senki ne kényelmesedjen el” – hangsúlyozta.
Nagy István agrárminiszter a Közbeszerzési Hatóság által az Agrárminisztérium számára kedden rendezett szakmai konferencián azt mondta, hogy a költségvetési és uniós források jogszerű, átlátható felhasználása szakszerű, jogkövető munkát igényel, és ebben a Közbeszerzési Hatóság iránymutatásai nagy segítséget jelentenek.
A miniszter a keddi konferencián ismertette, hogy az Agrárminisztérium nemcsak hazai, de uniós pályázati forrásokat is kezel a vidékfejlesztési program keretében, amely 2014 és 2020 között mintegy 1380 milliárd forintnyi meghirdetett támogatást jelent. Hozzátette: a tárca kiemelt célja, hogy megvédje a magyar gazdák érdekeit, és az európai uniós agrártámogatások ne csökkenjenek a következő, 2021-2027 közötti hétéves költségvetési ciklusban. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink