Kötött fogású szakácsbírkózás

Szerző: trademagazin Dátum: 2009. 10. 27. 08:00

A francia szakácsok látogatásának hozadékaként – lévén hárman közülük aktívan is részt vesznek a Bocuse d’Or versenyekkel kapcsolatos munkákban – elhangzottak új információk a magyarországi válogatóval kapcsolatban is. Kreil Vilmos, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke elmondta, hogy a négy sztár látogatását szervező Yves Huncler szerint van esély arra is, hogy a budapesti versenyre maga a 83 éves Paul Bocuse is ellátogasson.Kreil úr úgy véli, a verseny zsűrijében részt vesz majd Erik Schröter is, a Cateau Visz Michelin-csillagos séfje, aki már a MGE által szervezett Hagyomány és Evolóció versenyen is zsűrizett. Ugyanebbe a grémiumba várja őt – a második Hagyomány és Evolúcióra – Molnár B. Tamás MGE elnök is, akinek a Hoventa megnyitójának napján elhangzott információi szerint Schröter úr e versenyen fog zsűrizni. Minthogy a két versenyt ugyanazon a napon tartják, Schröter úrnak valamelyik felet mindenképpen vissza kell utasítania.
A választás vélhetően jó időre rányomja majd bélyegét a különböző szakmai szervezetek pozícióharcára, és Schröter úr nyílván tudja: vagy a hazai szakma krémjének jelentős részét magában foglaló MGE-et, vagy a Bocuse d’Or szervezetet képviselő magyar akadémiát sérteni fogja döntése.
Magát az érintettet, Schröter urat, lapzártánkig nem tudtuk elérni.
A másik reális, ám a magyar akadémia és a Hungexpo lobbitevékenysége, valamint a francia fél velünk szemben mind jobban megnyilvánuló figyelme miatt egyre kevésbé fenyegető veszély az, hogy nem százszázalékosan biztosított a magyar versenyző szereplése a jövőre Genfben tartandó európai selejtezőn, ugyanis 28 ország pályázott a 20 meglévő helyre. Bár a potenciális jelentkezők fenti tényről kissé megkésve szerezhettek tudomást, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia az eredetileg tervezett formában tartja meg a hazai versenyt.

Kapcsolódó cikkeink