Kötelező származási hely
Az Európa Parlament képviselői egy május közepén elfogadott, nem kötelező érvényű állásfoglalásban újra felvetették, hogy a tej, a tej- és hústermékek valamennyi fajtája kapcsán kötelezővé kellene tenni a származási ország vagy az eredet helyének feltüntetését.
Arra kérik a Bizottságot és a tagállamokat, hogy vegyék fontolóra a származási ország vagy az eredet feltüntetésének kiterjesztését más, egyetlen összetevőből álló termékekre vagy olyan termékekre, amelyek egyetlen fő összetevővel rendelkeznek. Az állásfoglalást 422 igen szavazattal 159 ellenében 68 tartózkodás mellett fogadták el.
A szöveg szerint tekintettel a lóhúsbotrányra és más visszaélésekre az élelmiszerlánc átláthatóbbá tétele és az európai fogyasztók jobb tájékoztatása érdekében kötelezővé kellene tenni a feldolgozott élelmiszerekben található hús származási helyének feltüntetését is. A képviselők azzal érveltek, hogy az Uniós polgárok 84 százaléka tartja szükségesnek a tej származási helyének feltüntetését, 88 százalékuk a húsokra is tenne ilyen címkéket (a marha-, a disznó-, a birka-, a kecske- és a baromfihús címkézése már megoldott), több mint 90 százalékuk fontosnak tartja, hogy a feldolgozott élelmiszereket is címkézzék származási ország szerint.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Nagy Márton: itt a fordulat, a magyar gazdaság 2025-ben nagyobb növekedési pályára vált
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2024 utolsó negyedévében az…
Tovább olvasom >A tojás ára tovább emelkedik: a ketreces tartás kivezetése drágítja a piacot
A magyarországi tojásárak január végére átlépték a száz forintos lélektani…
Tovább olvasom >A klímaváltozás megfékezéséhez az erőfeszítések megsokszorozása szükséges – klímavédelmi felmérés a hazai cégeknél
A fenntartható átállásban elkötelezett magyarországi vállalatok 66 százaléka rendelkezik konkrét…
Tovább olvasom >