Kötelező élelmiszeradomány Franciaországban
A francia parlament szembeszáll az élelmiszer-pazarlással, és a termékek megsemmisítése helyett inkább arra kötelezi a nagyobb áruházakat, hogy az eladatlan, de még emberi fogyasztásra alkalmas élelmiszereket jótékony céllal adományozzák el, írja a Guardian nyomán az Index.
A politikusok, csütörtök este egyhangúlag szavazták meg az intézkedést, amelyet egy szocialista politikus, Guillaume Garot indítványozott.
– Felháborító azt látni, ahogy a fehérítőt a még fogyasztható élelmiszerekkel együtt öntik a szupermarketek szemeteseibe – indokolta javaslatát az egykori élelmiszeripari miniszter, aki szerint az is járható út, ha az el nem adott élelmiszerekből állateledel készül.
Az új jogszabály egyértelműen megtiltja, hogy a megmaradt élelmiszereket egyéb eladatlan termékekkel összekeverve tegyék ehetetlenné. Sőt, a 400 négyzetméternél nagyobb áruházak jövő év júliusáig kötelesek hivatalos szerződést kötni néhány jótékonysági szervezettel. Amennyiben nem így tesznek, vezetőik 75 ezer eurós (azaz majdnem 25 millió forintos) bírságra, vagy akár két év börtönre számíthatnak.
Az intézkedés célja, hogy 2025-re a felére csökkentse az élelmiszer-pazarlást Franciaországban, hivatalos becslések szerint ugyanis egy átlagos francia évi 25-30 kilogramm élelmiszert dob a szemétbe. A parlament a jövőben ismeretterjesztő előadásokat is tartana az élelmiszer-pazarlásról nemcsak iskolák, hanem vállalkozások számára is.
Ahogy várható volt, a francia élelmiszer-áruházak kifogásolják a törvényt, szerintük a cél és a szándék is helytelen. Azt mondják, számos üzlet már most a kiemelkedő élelmiszer adományozók közé tartozik, és ezt akár hivatalos megállapodásokkal is igazolni tudják. (Index)
Kapcsolódó cikkeink
KSH: Az élelmiszeripar értékesítési árai 5,4 százalékkal növekedtek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Auchan új stratégiát hirdetett az Auchan Franciaországban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Egy vasúti mozdony tömegének megfelelő élelmiszer-adomány a Tesco vásárlóitól az ország történetének legsikeresebb gyűjtésében
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Visszatér a szilveszteri tűzijáték-vásár: december végén indul az ideiglenes értékesítés az áruházparkolókban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ötvenéves az első kelet-európai alkoholmentes sör
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Virsli: a sertésár már lefelé megy, a boltokban mégsem lesz olcsóbb – legkorábban tavasszal jöhet érdemi korrekció
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

