Kóstolónapon mutatkozik be a Villányi Franc

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 11. 03. 11:17

Öt helyszínen tizenöt pincészet mutatja be a Villányi borvidék kiemelt fajtájának választott Villányi Franc-t néhány Loire-menti termelő cabernet franc-jaival együtt a Franc & Franc – Villány invites Loire kóstolónapon november 20-21-én Villányban.

villany

Magyarország legdélibb borvidékének termelői néhány éve úgy döntöttek, hogy közös stratégiát alkotnak; ennek részeként kerestek Villánynak kiemelt fajtát. Egyértelmű volt, hogy ez a cabernet franc legyen, és a döntést igazolták a külföldi szakmai visszajelzések, versenyeredmények is – idézte fel a rendezvény hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Gere Andrea borász, hozzátéve: a nagyközönség számára most tartják meg a Villányi Franc első nagyszabású bemutatkozását.

Bock József borász emlékeztetett arra, hogy a fajtának igen régi hagyományai vannak Villányban, ahol legalább 1896 óta jelen van. Az 1990-es évek Villányban a cabernet sauvignonról szólt, miközben a cabernet franc némileg háttérbe szorult, de a helyi termelők egy idő után felismerték, hogy a franc többet tud a borvidéken – jegyezte meg.

Bock József hangsúlyozta: a Villánynál délebbre fekvő borvidékeken biztonsággal beérik a cabernet franc, de előfordulhat, hogy az ízek kiégnek, északabbra pedig gyakrabban nem sikerül érett szőlőt szüretelni.

Mint felidézte, Villányban néhány éve bevezették az eredetvédelmi rendszert, amely kezdetben a classicus és premium kategóriákba sorolták be a minőségi borokat. 2014-től létezik a super premium kategória is: ez csak 100 százalékban villányi cabernet franc-ból készülhet, legfeljebb 35 hektoliter/hektár terheléssel, minimum egy évet tölt fahordóban és egyet palackban.

Győrffy Zoltán, a Pécsi Borozó főszerkesztője elmondta: a cabernet franc Franciaországból származik, de mára világfajta lett, a bordeaux-i stílusú házasítások egyik alapját képezi a cabernet sauvignon és a merlot mellett. Fajtatiszta borként kiemelkedő minőséget ad, önállóan mégis csak kevés helyen jelenik meg, például a Loire mentén.

Horkay András, az Országos Borszakértő Bizottság elnökének beszámolója szerint a november 20-i szakmai nap után a nagyközönség is széles körű betekintést kaphat abba, hogyan is képzelik el a termelők a Villányi Franc-t. Mint elárulta, a november 21-i nyílt nap borait előkóstolás során választották ki: a kínálatba 15 pincészettől mintegy 30 cabernet franc került be a 2013-as évjárattól a 2002-esig.

A Villányi Franc-ok mellett Loire-menti termelők cabernet franc-jait lehet kóstolni, ami jól megmutatja majd a fajta két arcát: a rendezvény rá fog mutatni, hogy mennyivel melegebb, barátságosabb cabernet franc-ok készülnek Villány szubmediterrán éghajlatú borvidékén, mint a Loire völgyében – jegyezte meg Horkay András.

Az érdeklődők a http://villanyiborvidek.hu/hu/franc-kostolonap-2015-11-21 honlapon regisztrálhatnak a kóstolónapra. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink