Kóstolja meg Magyarországot! – Eddig 36 szakácscsapat nevezett

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 08. 27. 11:16

Eddig 36 szakácscsapat több mint 80 féle étellel nevezett a 10. Kóstolja meg Magyarországot! elnevezésű gasztronómiai show-ra, amelyet szeptember 14-én rendeznek meg a Sóstói Múzeumfaluban, ahol a tárkonyos-almás csirkelevestől a tirpák tarhonyán át a vadkanraguig megannyi ínyencség várja majd a látogatókat.

sosto-muzeumfalu

Kisgyörgy Tamás, a skanzen közművelődési munkatársa elmondta az MTI-nek, hogy a szakácsok, akik közül többen a történelmi Magyarország területéről, így Erdélyből, a Felvidékről, Kárpátaljáról és a Vajdaságból is eljönnek főzni és sütni Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőre, a régi hagyományos népi ételek mellett kísérletező, újító fogásokat szintén készítenek.

A jubiláló, tizedik gasztrorendezvény kiemelt vendége a szentendrei skanzen szakácscsapata lesz, amelynek tagjai tárkonyos-almás csirkelevest és kacsapörköltet főznek. A Budapest-közeli múzeumfalu emellett egy időszaki kiállítással is színesíti a rendezvényt, a nyírségi intézmény Jármi-portáján a századforduló környéki népi bútordarabokat mutatja be.

A főző show-n az ország híres gasztronómiai fesztiváljain rendre kiválóan szereplő séfgárdák is részt vesznek, akik a többi között karcagi birkapörkölttel, kőlevessel és Velence-tavi halászlével lepik meg a különlegességekre vágyókat.

Székelygulyás, bodzavirágos fánk, borscs, gyuvecs, vaktyúk szilvaszósszal, tárkonyos rózsaszirmokban úszó vadkanragu, sőt ördögpata is szerepel az előzetes menülistán.

Kisgyörgy Tamás kiemelte: a Kóstolja meg Magyarországot! rendezvényen készülő ételek mindegyike bekerül a szervező múzeumfalu 10. Receptfüzetébe, így otthon bárki elkészítheti majd azokat.

A Sóstói Múzeumfalu – tette hozzá – több szakácscsapattal képviselteti magát a show-n, asszonygárdája például tirpák tarhonyát készít, míg a férfiakból álló együttese slambucot és csülökpörköltet főz. És persze elkészítik Szabolcs-Szatmár-Bereg megye jellemző „nehéz ételét”, az energiát adó káposztás bablevest, amelynek ezúttal a tirpák változata rotyog majd a gulyáságyúban.

Az ételeket kóstolójeggyel ízlelhetik meg az ínyencek, akik a belépőjegyükhöz is kapnak ajándékként egy-két menü tikettet. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink