Kormányportálon a plázastop alóli felmentés szabályai
Nyilvánosságra került, hogyan lehet kibújni a plázaépítési tilalom alól: részletes útmutató jelent meg a kormányportálon a felmentéssel kapcsolatos eljárásról. Ebből sok minden kiderül – jórészt a kérelem formai-tartalmi követelményei –, ám a felmentés szempontjaira nem derül fény.
A januárban hatályba lépett törvénymódosítás szerint 2014. december 31-ig nem lehet létesíteni, illetve bővíteni 300 négyzetméter feletti kereskedelmi építményeket. A lépés egymással ellentétes reakciókat váltott ki: az építőipari, ingatlanfejlesztői körök tiltakoztak, a kiskereskedők azonban egyetértően fogadták.
A korlátozás alól a kereskedelemért felelős nemzetgazdasági miniszter adhat felmentést – ennek részletei jelentek most meg. Két kategóriába sorolják a kereskedelmi fejlesztéseket: más-más szabályok vonatkoznak a 300-nál nagyobb, de 5000 négyzetméteresnél kisebb, illetve az 5000 négyzetmétert meghaladó létesítményekre.
Az első kategóriában viszonylag egyszerű a felmentési procedúra, az engedélykérelemben egyebek között fel kell tüntetni a cég eddigi beruházásait, a tervezett projekt alapterületét, célját, profilját, az építmény egyéb funkcióját, vonzáskörzetét (felsorolva az érintett településeket lakosságszámmal együtt), bővítés vagy átalakítás esetén pedig az épület eddigi funkcióját, továbbá a létesítmény tervezett átadási idejét.
Az 5000 négyzetméteresnél nagyobb plázát tervezőknek mindezeken túl hatástanulmányt is csatolniuk kell a kérelemhez. Ebben számos egyéb szempont mellett ki kell térni például a közúti és tömegközlekedési kapcsolatokra, a vonzáskörzet demográfiai mutatóira, lakásállományára, keresőképes lakosságára s még a munkanélküliségi mutatókra is. A napi látogatottságot, a vásárlóerő várható alakulását is meg kell tudni becsülnie a fejlesztőnek. A hatástanulmányból nem maradhat ki az összefoglaló a tervezett beruházás vidékfejlesztési, környezetvédelmi, valamint gazdasági hatásairól, amelyet a kereskedelmi építménnyel szemben elvár a befektető. (Világgazdaság Online)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Szárazság, technológiai verseny és összefogás: beindult a hazai dinnyeszezon
Komoly kihívások közepette indul a 2025-ös magyar dinnyeszezon: a csapadékhiány,…
Tovább olvasom >Romló, de a nemzetgazdasági átlagnál jobb konjunktúra a turizmusban
2025. júniusban a turisztikai cégek 70%-a szolgáltatási árainak növekedéséről számolt…
Tovább olvasom >Áremelkedés, exportcsökkenés, új fogyasztói szokások – így alakult a baromfi- és tojáspiac 2025 első felében
Látványos változások jellemezték 2025 első félévét a hazai baromfi- és…
Tovább olvasom >