Korlátozások: régen spájzoltunk, most nem költünk
Vásárlási szokás: tavasszal pánikoltunk, most zárjuk a pénztárcát – írja a blokkk.com. Az idősáv eltörlése viszont dobni fogja a vásárlásokat. Négyzetméter szabály: az utcán állhatunk sorba. Ha esik, akkor a piac is esik. Látszik is: amilyen erősen indult a november, olyan gyengén csordogált a végén a boltokban. A 19 órás zárás és az idősáv befékezte a vásárlásokat.
A tavaszi hónapokban a korlátozó intézkedések bejelentését követően megrohantuk a boltokat, mindent lerámoltunk a polcokról, az üres raklapokat pedig csak azért hagyták a vásárlók a boltokban, mert már nem fértek a bevásárlókosarakba.
A novemberi online kasszaadatok szerint az őszi hónapokban pontosan fordítva viselkedett a vásárló. Jött a korlátozás, és akkor nem kinyitotta, hanem bezárta a pénztárcáját. Jól mutatják ezt a novemberi online kasszaadatok is:
Az online kasszaadatok november elején még azt mutatták, hogy a hagyományos boltokban szépen csordogál a vásárlók pénze a kasszákba, és takaros ütemben növekedhet a boltos vásárlások egésze, a webáruházakkal együtt számolva (még egy 2-3%-os mérleg is kikerekedhetett volna ilyen tempó mellett).
De hát november 11-től belépett a 19 órás zárás és ez már szépen faragott az hó eleji léptékből. Hiába, ha rövidebb a nyitvatartás, nem megy úgy a bolt. A november 24-től beléptetett idősáv pedig tovább karcsúsította a boltos világot (ráadásul az adatok mindig hónap elejétől mutatják a költekezést, így pusztán a november második felét méricskélve el is apadt a növekedés a hó vége felé).
Idősáv nélkül többet költünk majd a boltokban, a négyzetméter szabály pedig időjárás függő is, hiszen ha nagyon hideg van és szakad bármi, és az utcán kell sorban állni, az azért nem pénztárca nyitogató.
November egészét nézve végül az kitűnik a heti monitoros adatokból, hogy a napicikkes boltokban (élelmiszer, drogéria) 3-4 százalékkal többet vásároltunk mennyiségben (volumenben, drágulást kiszűrve). De egy csipetnyit még ezekben a boltokban is olvadt a növekedés üteme a hónap második felében, nem véletlenül, hiszen az idősáv ezeket a vásárlási helyeket érintette.
Az iparcikkes piac novemberben is maradt a gödörben, bár faragtak valamennyit ezek a boltok a korábbi hónapok mínuszaiból.
Az eredeti szerepéből kizökkent, igazából ma már piacfoglalósdi Black Friday is felfelé húzta a boltos vásárlások mérlegét. A webes vásárlások az elmúlt évek novembereiben 35-40%-kal ugrottak a korábbiakhoz képest, a papagájkörökben is irigyelt Black Friday sorozatok nyomán, most viszont ez a járványhatások révén több is lehet, nem lenne nagy meglepetés az 50%-os megugrás (ami majd ha már nem kell maszkot hordani és visszanyithatnak a boltok, fog olvadni, mert azért turkálni is szeret a vásárló).
A novemberi költekezés piacát megbecsülve, a statisztikában várható webes vásárlásokkal és a boltos drágulással is számolva, a következő kép rajzolódik ki a boltos világról:
Kapcsolódó cikkeink
GKI-elemzés: árréstop – mentőöv a vásárlóknak, béklyó a piacnak
Nagy Márton miniszter bejelentésé alapján, 2025 márciusában a Magyar kormány…
Tovább olvasom >Zártan tartás, legeltetési tilalom és kötelező vágás szükséges az RSzKF megfékezéséhez
A szlovák ragadós száj- és körömfájás kitörések miatt újabb intézkedéseket…
Tovább olvasom >Hol rontottuk el? A ragadós száj- és körömfájás betegség kapcsán influenszer is felszólalt
A hazai mezőgazdaságot és élelmiszerellátást is befolyásoló ragadós száj- és…
Tovább olvasom >További cikkeink
Az Európai Bizottság az uniós borágazat versenyképességének erősítésére tett javaslatot
Az Európai Bizottság intézkedéseket javasol az európai borágazat versenyképességének, ellenálló…
Tovább olvasom >NGM: kormány megőrzi a nyugdíjak vásárlóerejét, novemberben átlagosan 39 600 forint kiegészítő emelést kapnak a nyugdíjasok
A kormány elkötelezett amellett, hogy a nyugdíjasok számára stabil és…
Tovább olvasom >A foglalkoztatottsági adatok alapján Magyarország Európa élmezőnyéhez tartozik
A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján 2025 februárjában közel 4,7…
Tovább olvasom >