Kopint-Tárki: az idén 0,5, jövőre 1,5 százalékkal nő a GDP

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 09. 27. 12:30

Javított korábbi növekedési előrejelzésén a Kopint-Tárki, a kutatóintézet szerint a bruttó hazai termék (GDP) az idén 0,5, 2014-ben pedig 1,5 százalékkal nőhet Magyarországon – ismertette a vezérigazgató a legfrissebb, őszi előrejelzést pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

Kopint-tarki

Palócz Éva kiemelte: a mezőgazdaság és az építőipar teljesítményének javulása miatt emelték minimálisan korábbi, 0,3 százalékos idei növekedési előrejelzésüket. A mezőgazdasági termelés jelentősen hozzájárul a GDP-bővüléshez, az ágazatban 10 százalék feletti növekedéssel számolnak – mondta.

Az építőipar ki tudott törni a hét éve tartó súlyos recesszióból, az idén 5 százalék körül bővülhet – tette hozzá Palócz Éva.

Ugyanakkor rámutatott: a magyar gazdaság tartós gyengeségére utal, hogy a belföldi felhasználás bővülése nagymértékben az importra támaszkodott. Az a helyzet, hogy 2013 második negyedévében nemcsak negyedéves alapon, hanem az előző év azonos időszakához képest is nőtt a GDP kedvező, de sokféle értelmezésre ad lehetőséget – mondta. A 0,5 százalék körüli változások ugyanis még nem jelentenek stabil trendváltást, de a korábbiakhoz képest „egyfajta sérülékeny javulás látszik” – tette hozzá.

A Kopint-Tárki előrejelzése szerint az uniós szabályoknak megfelelően számított államháztartási hiány az idén és jövőre is a GDP 2,9 százaléka lesz, míg az államadósság az idei 81 százalékos GDP-arányos szintről jövőre 80 százalékra csökken.

Arra számítanak, hogy 2013-ban 1 százalékkal nőnek a beruházások – korábban még 3,5 százalékos visszaesést vetítettek előre -, 2014-re pedig 3,5 százalékos növekedést várnak. Az ipar a korábbi előrejelzéshez képest változatlanul 0,5 százalékkal nőhet az idén, jövőre pedig 2,5 százalékkal. A magánfogyasztás a prognózis szerint 2013-ban 0,4, jövőre pedig 1 százalékkal emelkedhet. A nettó keresetek éves átlagos 2,5 százalékos emelkedése nem fogyasztásban, hanem megtakarításban csapódott le – ismertette Palócz Éva. Hozzátette, hogy a beruházások nem a versenyszférának, hanem az államnak köszönhetően növekedtek, de ez az ütemes bővülés folytatódik az év végéig.

Az intézet inflációs előrejelzése kismértékben változott: az idén árnyalatnyival gyorsabb, 1,7 százalékos átlagos pénzromlást várnak, 2014-ben pedig 2,5 százalékot.

Ádám Zoltán, a kutatóintézet megbízott kutatási igazgatója kiemelte: az év leglátványosabb makrogazdasági adata az infláció látványos lassulása. Ez alapvetően a szabályozott árak csökkenéséből fakad, és folytatódni fog az októberi rezsicsökkentés okán – mondta. Ádám Zoltán szerint a dezinfláció hosszú távon ebben a formában biztosan nem tartható fenn. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink