Sertéshiány Romániában
Óriási kérdéssé vált, hogy idén honnan fogja beszerezni a sertéshúst karácsonyra a romániai fogyasztó. A sertéspestisjárvány visszaszorítását célzó intézkedések ugyanis gyakorlatilag eltüntették a kisgazdaságokban nevelkedő állatállományt – írja a Magyar Nemzet nyomán az agrarszektor.hu.
![](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/wp-content/uploads/2021/09/sertes-ok.jpg)
Alig maradt sertés Romániában
Bár Romániában csökkenőben van a 2019-ben berobbant afrikai sertéspestis, a járvány hatásosnak tűnő kezelése gyakorlatilag az illegalitás határára sodorta a disznótartó gazdákat – írta meg a Magyar Nemzet. Több százezer állatot öltek le feleslegesen, több szakember is azt állítja, bizonyíthatóan csak kis részük volt sertéspestissel fertőzött. Azt tartják, a gócpont körüli térségben az állatok zömét vágóhídon kellett volna értékesíteni. Mostanra már alig van sertés az országban, a hazai disznóhúsfogyasztás 70%-át pedig importból fedezik.
A legutóbbi nagy vágást a Smithfield húsfeldolgozó trösztnek a bánsági Gátalján működtetett egyik sertésfarmján hajtották végre, ahol 25 ezer sertés elpusztításáról döntöttek. Adrian Oros mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter akkor úgy nyilatkozott, hogy az afrikai sertéspestis több mint 600 millió eurós veszteséget okozott Romániának. A belföldi sertéshúsfogyasztás legfeljebb 30%-át fedezik immár a hazai termelők, míg a kórokozó megjelenése előtt ez a részesedés elérte a hatvan százalékot. A sertésfarmokon 3,6 millió hízósertés nevelésére van kapacitás, de az állomány napjainkban alig haladja meg a 900 ezret. A romániai sertéshústermelők szövetsége szerint 2020-ban 3,7 millió sertést vágtak le Romániában, ami 12%-os visszaesés az előző évhez képest. A farmok jelentős része üresen áll vagy tönkrement.
A kisgazdaságokat is alaposan megviselte az afrikai sertéspestis. A legtöbb gazdaudvarból eltűnt a karácsonyra hizlalt disznó, a tiltások miatt gyakorlatilag csak a feketepiacon lehet malacot és hízót vásárolni. A kisvállalkozók szerint csak pletyka a beharangozott 20-30%-os sertéshúsár-emelkedés, a zárlat alól feloldott farmokról érkező állatok kilónkénti felvásárlási ára 5,8 lej (420 forint), ami legfeljebb önköltségi árnak számít. A sertéstartásban tapasztalható zuhanás elsősorban a túlzottnak tartott állami korlátozásokra vezethető vissza. Egy falu háztáji gazdaságában talált sertéspestises állat vagy a település határában elhullott vaddisznó miatt például 30 kilométeres körzetben zárják le a zónát.
A mezőgazdasági minisztérium által az afrikai sertéspestis terjedésének megfékezésére kidolgozott sürgősségi rendelettervezet negyedik változata többek között kötelezné a magánszemélyként sertést tartókat, hogy ne etessék ételmaradékkal az állatokat, az ólba be- és kilépéskor pedig fertőtlenítsék a lábbelijüket. Ugyanakkor magánszemélyek nem tarthatnak tenyésztés céljából sertéseket, kivéve, ha bejegyeztetik magukat az országos állatnyilvántartási jegyzékbe, és betartják a biztonsági szabályokat. A saját fogyasztásra tenyésztett sertéseket csakis kereskedelmi szakcégektől lehetne vásárolni. A jogi és a magánszemélyeknek tilos lenne a sertéspestis által érintett, korlátozások alatt álló területről vásárolni. Mindemellett a gazdáknak a megvásárolt állatokat előzőleg be kell jegyeztetniük, és vásárláskor ki kell bocsáttatniuk az érvényes és törvényes rendelkezésben előírt iratokat is.
Könczei Csaba, a mezőgazdasági szakbizottság tagja ezzel szemben júniusban olyan törvénytervezetet terjesztett elő a parlamentben, amely szabályozná a kisgazdaságok sertéstartását. A honatya által kidolgozott változat lehetőséget teremtene a kistermelőknek arra, hogy vállalkozói háttér nélkül tarthassanak egy kocát és értékesíthessék annak szaporulatát. A törvény elfogadása esetén végre különbséget lehetne tenni a kisgazdaságok és az agrárvállalkozóként fenntartott disznófarmok tevékenysége között. (agrarszektor.hu, mno.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Buszokkal viszik a magyarokat bevásárolni Romániába
A román árak időről időre felbukkannak a magyar közbeszédben, de…
Tovább olvasom >Romániában 8,6 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom 2024-ben
Romániában 8,6 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom 2024-ben – közölte…
Tovább olvasom >Minden idők legsikeresebb turisztikai éve volt 2024 Romániában
Minden idők legsikeresebb turisztikai éve volt 2024 Romániában – közölte…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >