Komoly korlátozásokat jelentett be a miniszterelnök

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 11. 09. 11:55

Csökkenteni kell a koronavírusos megbetegedések számát, mert ha továbbra is ilyen ütemben nő a fertőzöttek száma, akkor a kórházak nem tudnak megbirkózni a rájuk nehezedő teherrel – jelentette ki Orbán Viktor hétfőn, a Facebook-oldalán közzétett videóban, amelyben ezért a járvány terjedését korlátozó intézkedéseket jelentett be.

 


A miniszterelnök elmondta: a járvány kezdete óta Magyarországon 109 ezren, Európában 8 milliónyian betegedtek meg, és tapasztalataik szerint a járvány lefolyása Magyarországon egy-két hét késéssel követi az ausztriait.
Hangsúlyozta, hogy a kórházakat ugyan felszerelték és minden rendelkezésre áll: ágy, lélegeztetőgép, maszk és védőfelszerelések, valamint az orvosok és az ápolónők is emberfeletti munkát végeznek, de – emelte ki – „ők is emberek, és számuk véges”.
Hozzátette: ráadásul a vakcina megérkezéséig még több hét van hátra. „Ha ilyen ütemben nő a fertőzöttek száma, akkor az orvosaink és az ápolónőink, vagyis a kórházaink nem tudnak megbirkózni a rájuk nehezedő teherrel. Ezért ezt a terhet, vagyis a megbetegedések számát csökkentenünk kell” – fogalmazott. Kijelentette: a maszkviselés önmagában már nem lassít eléggé, ezért a járvány terjedését korlátozó intézkedéseket kell bevezetni, az operatív törzs ezért a helyzetet áttekintette, és javaslatokat is tett. A miniszterelnök közölte: amennyiben az Országgyűlés megadja a kormány számára a rendkívüli felhatalmazást, és a parlamenti képviselők megszavazzák az előterjesztést, akkor kedd éjféltől Ausztriához hasonló intézkedéseket vezetnek be.
Elmondta: este 8 óra és hajnal 5 óra között kijárási tilalom lesz. „8 órára mindenkinek haza kell érnie” – fogalmazott. Felmentés csak a munkába és a munkából hazajárás, illetve rendkívüli esetekben lehetséges – tette hozzá.
Orbán Viktor bejelentette azt is: minden gyülekezés tilos lesz, az éttermek bezárnak, csak házhoz szállítás lehetséges, az üzemi étkezdék azonban nyitva tarthatnak. Az üzletek és a fodrászatok és az egyéb kisipari szolgáltatók este 19 órakor bezárnak, a szállodák csak üzleti célból érkezett vendégeket fogadhatnak, turistákat pedig nem – folytatta.
A miniszterelnök közlése szerint általános rendezvénytilalom lép életbe: családi összejöveteleken, magánrendezvényeken legfeljebb tízen vehetnek részt, esküvők csak lakodalom nélkül lehetségesek, az egyházi, illetve a polgári szertartáson a szertartáshoz szükséges személyek, a tanúk, a szülők és a testvérek vehetnek részt, temetéseken pedig legfeljebb csak 50 fő vehet részt.
A kormányfő bejelentette azt is: a sportmérkőzéseket zárt kapuk mögött lehet megrendezni, szabad téren az egyéni sportolás megengedett, de az amatőr csapatsport tilos. A szabadidős létesítményeket – fitneszterem, fedett uszoda, múzeumok, színházak, állatkertek – zárva kell tartani – rögzítette.
Kitért arra is: a felsőoktatás csak online formában működhet, és a kollégiumokat, a felsőoktatási kollégiumokat is be kell zárni. Hozzátette: a középiskolákban, nyolcadik osztály fölött digitális oktatás lép életbe, míg a bölcsődék, óvodák és általános iskolák a 14 év alattiak számára nyitva maradnak.
Orbán Viktor bejelentette: a kórházi dolgozókat, az iskolai tanárokat, az óvónőket és a bölcsődei dolgozókat hetente célzottan tesztelni kell. Hozzátette: ezt akkor is meg kell tenni, ha tudják, hogy a gyorsteszt csak 50-60 százalékos biztonságot ad.
A kormányfő a gazdasági intézkedésekre rátérve elmondta: a kereskedelmi és iparkamara javaslatára a szállodáknál a zárás utáni első harminc napban a november 8-ig történt foglalásokat, illetve azok 80 százalékát az állam megtéríti. Ennek föltétele, hogy a munkavállalót ne bocsássák el, és a munkavállalók megkapják a fizetésüket – tette hozzá.
Elmondta azt is: az éttermeknek és a szabadidős létesítményeknek a dolgozóik után – a következő 30 napra – nem kell járulékot fizetni, és az állam a munkavállalók bérének a felét megtéríti. Ennek föltétele – folytatta – hogy a munkavállalót ne bocsássák el, és a munkavállalók megkapják a fizetésüket.
Jelezte: ezek az intézkedések kedd éjféltől, vagyis szerda 0 órától lépnek majd hatályba, és most harminc napra vezetik be őket, de szükség esetén meghosszabbíthatják. „Adja Isten, hogy ne legyen rá szükség” – fogalmazott.
„Tudom, mindannyian tudjuk, hogy nem lesz könnyű. A következő hetek nehezek lesznek. De a vakcina már belátható távolságban van, addig kell kibírnunk” – mondta Orbán Viktor, hangsúlyozva, hogy addig is vigyáznunk kell a veszélyeztetett honfitársainkra.
„Vigyáznunk kell az idősekre, a betegekre, és be kell tartanunk a szabályokat. Vigyázzunk egymásra! Ha összefogunk, együtt újra sikerülni fog” – zárta videóját a miniszterelnök. (MTI)

 

Kapcsolódó cikkeink