Komoly károkat okozhat a borászatoknak a meleg tél

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 01. 16. 11:48

Komoly károkat okozhat a borászatoknak a meleg tél, a Balaton mellett évek óta nem készítettek jégbort, s erre az idén is kevés az esély – erről Varga Bálint, a Varga Pincészet vezetője beszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján Badacsonyörsön.

borterm

Hozzátette, nyolc-tíz napon belül eldől, mi lesz a szőlővel, de az enyhe tél 25-30 százalékos termeléskiesést is okozhat.

Az utóbbi húsz évben nem volt példa arra, hogy heteken át folyamatosan ilyen meleg legyen – jegyezte meg Varga Bálint.

Kifejtette, a pincészetnél még két hektáron van jégbornak való szőlő, ami csaknem mind kárba veszhet.
Varga Bálint elmondta, a szőlő most mélynyugalmi állapotban van, ekkor képes a növény a legnagyobb hidegeket is elviselni. Egy-két héten belül azonban a szőlő átállhat kényszernyugalmi állapotra, s ha tovább tart a meleg idő és a talaj tovább melegszik, akkor beindulhat a szőlőben a nedvkeringés, sőt, a rügyek is kifakadhatnak. Ekkor egy hirtelen érkező erős fagy óriási károkat okozhat – fejtette ki Varga Bálint. Így azokon az ültetvényeken, ahol „kitavaszodik”, a kár 70-80 százalékos is lehet.

Egy másik megközelítést említve úgy vélte, a tartós téli hideg elmaradásával később növényvédelmi problémák is jelentkezhetnek a szőlőben.

Jégbort 2010-ben készítettek utoljára a Varga Pincészetnél, de igazán jó jégbort csak 2009-ben, amikor a hőmérséklet a szükséges mínusz hét fok alá süllyedt.

Az évi négymilliárd forint árbevételt produkáló családi borászat több mint 250 hektáron termel szőlőt, ezer hektárról pedig felvásárolják a termést. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink