Komoly hekkertámadás érte a magyar Pepcót
A Pepco diszkonthálózatot ért hekkertámadás körülbelül 15 millió eurós kárt okozott a vállalatnak, ami mai árfolyamon körülbelül 5,9 milliárd forintnak felel meg – derül ki a cég közleményéből, melyre a Reuters hívta fel a figyelmet.
A vállalat hivatalos közleménye szerint jelenleg is folyik az eset kivizsgálása. A támadásnak látszólag nincs hatása az ügyfelek, beszállítók vagy a személyzet adataira. Bár a cég jelenleg nem tudja, hogy az ellopott összeget visszaszerezhetik-e, együttműködnek a nyomozó hatóságokkal és a banki partnereikkel a károk enyhítése érdekében.
A Pepco hangsúlyozta, hogy a támadás ellenére a vállalat mérlege nem sérült meg, és a cég likviditása meghaladja a 400 millió eurót. A bevételeik is erősen állnak, ami biztosítja a vállalat pénzügyi stabilitását. A magyarországi Pepco hálózatnak összesen 248 üzlete van, és 2024 első negyedévére vonatkozó jelentésük szerint a cég 1,9 milliárd eurós bevételt könyvelhetett el.
A vállalat hangsúlyozza, hogy mindent megtesznek az incidensből eredő károk enyhítése érdekében, és a folyamatban lévő vizsgálatnak célja a hasonló támadások megelőzése a jövőben. A Pepco továbbra is elkötelezett ügyfelei, alkalmazottai és üzleti partnerei adatbiztonsága iránt.
Kapcsolódó cikkeink
A Pepco is csatlakozott a Better Cottonhoz
A Pepco, amely Európa egyik legnagyobb ár-érték arányú kiskereskedője, újabb…
Tovább olvasom >A Pepco a Better Cotton büszke tagja
A mai rohanó divatvilágban a tudatos választás fontosabb, mint valaha.…
Tovább olvasom >A Pepco már most karácsonyra rendel a húszi támadások miatt
A Vörös-tenger, egy a világ legfontosabb kereskedelmi útvonalai közül, komoly…
Tovább olvasom >További cikkeink
FAO: Itt az idő, hogy valósággá tegyük az egészséges, tápláló és megfizethető étrendhez való jogot
Az idei élelmezési világnap témája „Az élelemhez való jog a jobb életért…
Tovább olvasom >Stabilizálódott a termőterület nagysága a hazai dohányágazatban
Az ágazat szereplői bizakodással vetették bele magukat az idei munkába…
Tovább olvasom >Beindulnak az online előfizetéses hűségprogramok Magyarországon
Az előfizetéses hűségprogramok előnyei közül a legvonzóbb a vásárlás teljes…
Tovább olvasom >