Komoly adománnyal segíti az Országos Mentőszolgálat munkáját az Unilever
Több mint 4,5 millió forint értékű higiénikus kézgél adományozásával segíti az Országos Mentőszolgálat munkáját a magyar piacon nemrégiben újra megjelent kézhigiéniai márka, a Lifebuoy.
Most, amikor a legnagyobb szükség van rá, az Unilever újra bevezette Európában és Magyarországon is a világ egyik vezető kézhigiéniai márkáját, a Lifebuoyt. Az Unilever Magyarország úgy döntött, hogy a márka révén az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kollégáinak biztonságához is hozzájárul: a vállalat közel 4600 db Lifebuoy Total higiénikus kézgélt adományozott a szervezetnek, 4,5 millió forintot meghaladó értékben.
„A Lifebuoynak már 1894 óta az a küldetése, hogy alapjaiban változtassa meg a kézmosási és a kézhigiéniai szokásokat világszerte, így Dél–Amerikától Afrikán és Indián át Indonéziáig már több mint 60 országban segít elérhetővé tenni a megfelelő kézhigiéniát. Nagy öröm számunkra, hogy a márka magyarországi újrabevezetése kapcsán a járvány elleni harc frontvonalában dolgozó mentőket segíthetjük” – mondta Takács Linda, az Unilever Szépségápolási Kategóriáért felelős magyarországi vezetője.
„Az Országos Mentőszolgálat bajtársai nap mint nap hatalmas erőfeszítéseket tesznek, így különösen jólesik a vállalatok és civilek részéről tapasztalható összefogás, támogatás” – mondta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.
A Lifebuoy termékek között megtalálható a folyékony szappan, a higiénikus kéztörlő kendő, valamint a higiénikus kézgél és kézspray is. Az OMSZ-nek adományozott Lifebuoy Total higiénikus kézgél termékek antibakteriális összetevőt, alkoholt, valamint E- és B3-vitamint tartalmazó formulája segít eltávolítani a baktériumokat és megvédeni a kezeket a kiszáradástól. A kézgél praktikus, úti kiszerelésben kapható: könnyen, víz nélkül használható bárhol és bármikor.
Kapcsolódó cikkeink
Havi ügy, közös felelősség: tescós vásárlással segíthetünk azoknak, akiknek nem telik menstruációs termékekre
Május 28-án, a menstruációs higiénia világnapján a Tesco arra hívta…
Tovább olvasom >Villámgyors mosás kompromisszumok nélkül – megérkezett a Coccolino Wonder Wash
Az Unilever legújabb innovációja, a Coccolino Wonder Wash egy új…
Tovább olvasom >Természetes testápolási márkát vásárolt a brit Unilever
Az Unilever felvásárolta az elsősorban utántölthető dezodorjairól ismert brit Wild…
Tovább olvasom >További cikkeink
A magyarok adnak a leggyakrabban online borravalót az ételfutároknak
Továbbra is népszerű a magyarok körében a borravaló adása, ami…
Tovább olvasom >Megőrizte első helyét az online élelmiszerpiacon a Kifli.hu
A Kifli.hu került a dobogó legfelső fokára az idéntől már…
Tovább olvasom >SAP: A felhős fejlesztéssel a sör is finomabb
A 130 éves Budweiser Budvar kiváló söreiről ismert, azonban vállalatirányítási…
Tovább olvasom >