Kolbász- és sódarmustrával indul a turisztikai szezon Gyulán
Gyulán hamarosan indul a turisztikai szezon: március 31. és április 2. között rendezik meg a VII. Gyulai Kolbász- és Sódarmustrát – hangzott el a rendezvény beharangozó sajtótájékoztatóján a fürdővárosban.
Görgényi Ernő polgármester a „gyulai rendezvények nyitányának” nevezte a háromnapos fesztivált. Mint mondta, az elmúlt években végrehajtott nagyberuházások – mint például a Várfürdőben az Aquapalota kialakítása, az Almásy-kastély felújítása – célja az volt, hogy a főszezonon kívül tudják növelni a vendégéjszakák számát és el tudják nyújtani a szezont.
Komoróczki Alíz, a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője hozzátette: egyre több vendéget vonzanak az állandó turisztikai attrakciók mellett a rendezvények is, a magyar vendégek mellett Romániából is.
Tavalyi 476 ezer 634 vendégéjszakát regisztráltak, amely 11 százalékos növekedés az előző évhez képest – húzta alá. Komoróczki Alíz elmondta: törekszenek arra, hogy a helyi termékeket, a gyulai kolbászt, a pálinkát, a mézet és a bonbont is megmutassák a látogatóknak.
Bordás Tibor, a fesztivál főszervezője kifejtette: a rendezvény célja a hagyományos módon elkészített füstölt termékek és szárazkolbászok nemzetközi bemutatkozása és népszerűsítése. A „télbúcsúztató fesztivál” egyben a termelők szakmai versenye és vására is.
A rendezvénysorozat kedvelt eleme a sonkasaccolás, amelyre idén öt alkalommal kerül sor. Az a vendég, aki a lehető legpontosabban, néhány grammos különbséggel meg tudja tippelni a kiállított sonka súlyát, hazaviheti magával. Eddig minden évben gazdára lelt a sonka – mondta.
A rendezvényen megismerhetőek a hagyományos húsfeldolgozási szokások és megkóstolhatóak a disznótoros ételek – emelte ki a főszervező.
Idén első alkalommal hirdetik meg a Viharsarki Kolbász Bajnokságot, emellett szárazkolbászok és hagyományos eljárással készült sonkák és füstölt termékek nemzetközi versenyére is sor kerül; mindkét megméretésre a fesztivál nyitónapjáig lehet nevezni. Bordás Tibor elmondta: tavaly 117 nevezőjük volt, Erdélyből és Felvidékből is érkeztek kézműves termékek.
A belépődíjas fesztiválon sonkaszobrászat, csíkszentmiklósi és gyulai hagyományőrző disznóvágás, erdélyi konyha ételkészítési bemutató, kölyök kolbászkészítés is lesz. A Gyulai Hentesek Hagyományőrző Egyesületének székházában múzeumlátogatás lesz tárlatvezetéssel és kolbászkóstolóval.
Esténként a Republic, az Ismerős Arcok, a Pernahajder Campbell, az Over 3 és a Dirty Slippers együttesek adnak koncertet. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Az új pápa megválasztása fellendítette Róma idegenforgalmát
XIV. Leó pápát ábrázoló ajándéktárgyak tömege lepte el a Vatikán…
Tovább olvasom >Csütörtöktől fogad vendégeket Hévíz legújabb szállodája
Elsősorban a hazai turistákra, valamint a környező országokból érkező vendégekre…
Tovább olvasom >Újra a csúcson a nemzetközi turizmus
Év elején kiderült, hogy 2024 új rekordéve volt a hazai…
Tovább olvasom >További cikkeink
Se a GDP-növekedés, se a zöld növekedés nem veszi figyelembe a természeti korlátokat
Fontos témákról, de oldott hangulatban és élénk érdeklődés mellett folyt…
Tovább olvasom >Jön a III. Employer Branding Konferencia – A jövő már jelen?
Az Employer Branding ma már nem csupán HR-eszköz, hanem stratégiai kérdés.…
Tovább olvasom >A NETWORKING MŰVÉSZETE – Teraszra kiülős, inspiráló Trade Marketing Klubülés
Június 5-én 14: 30kezdettel mindenkit vár a következő Trade Marketing…
Tovább olvasom >