Klein Dávid nem hagy ökológiai lábnyomot az Everesten

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 05. 08. 11:30

Az idei tavaszi mászószezonban a szokásosnál jóval kevesebben próbálkoznak az Everest megmászásával, főként a déli oldalon történt tragikus lavinabaleset és a serpasztrájk következtében. Azonban az utóbbi években olyannyira fellendült a kereskedelmi expedíciózás a Himalájában, hogy a nepáli kormány egy új rendelettel próbál védekezni a környezetszennyezés ellen: minden expedíciónak 8 kg szemetet kell lehoznia magával az Everestről. Klein Dávid, aki a SPAR Everest Expedíció keretében kísérli meg a Csomolungma palack nélküli megmászását, nem hagy ökológiai lábnyomot maga után a hegyen.

klein david__sparexpedicio.hu

A kereskedelmi expedíciózás és a Himalája-turizmus keretében sokan bőséges oxigénnel, masszív táborépítéssel és teherhordók hadával próbálnak feljutni a csúcsokra, ennek pedig elkerülhetetlen következménye, hogy rengeteg szemetet hagynak maguk után. A nepáli kormány ezért már több intézkedést hozott a hegyek védelme érdekében: 2010-ben nagyszabású szemétgyűjtést szerveztek több mint 30 serpa részvételével, akik csaknem 2 tonna hulladékot hoztak le a 8000 méter fölötti „halálzónából”. Katmanduban kiállítást is nyitottak az összegyűjtött oxigénpalackokból, sátormaradványokból és gázfőzőkből, amelyeket művészek értelmeztek újra a környezetvédelem jegyében. Idén márciusban pedig bevezettek egy új rendeletet: minden expedíciónak 4000 dollárt kell letétbe helyeznie az alaptáborban, amelyet csak akkor kaphat vissza, ha 8 kg szemetet hoz vissza magával, és ad le az expedíció végén.

Klein Dávid hegymászó, aki a SPAR Everest Expedíció keretében tesz kísérletet a Mount Everest palack nélküli megmászására elmondta: „Több oka van annak, hogy oxigénpalack nélkül mászom. Egyrészt ez jelenti számomra az igazi sportteljesítményt, másrészt pedig ez a hegy és a természeti környezet valódi tisztelete. A nagy logisztikájú oxigénes csapatok rendszerint fent hagyják kiürült palackjaikat, ugyanis körülményes a több kilónyi felesleget továbbhurcolni. A nepáli és kínai kormány ezért az utóbbi pár évtizedben a jutalmazás, szabályozás és szankcionálás különféle kombinációjával próbálkozott, kisebb-nagyobb sikerrel. A környezetvédelmi letét és az expedíció méretének megfelelő szemét kvóta nagyon jó kezdeményezés. Bízom benne, hogy a Nepáli Turisztikai Minisztérium sikeresen tudja ösztönözni a hegyet meglátogatókat arra, hogy minél kisebb ökológiai lábnyomot hagyjanak maguk után. Az új nepáli szabály az én mászásomat azonban semmilyen módon nem befolyásolja: nem csak azért, mert én a hegy északi, kínai-tibeti oldalán mászom, hanem azért is, mert könnyű felszereléssel és palackozott oxigén nélkül mozgok, és nem kell több kiló elhasznált holmit – palackot, gázfőzőt – magammal cipelnem, legfeljebb néhány csokipapírt és üres konzervdobozt.”

Klein Dávid hetek óta palack nélkül halad az Everesten, s természetesen semmit nem hagy maga után a hegyen. Az expedíció végeztével pedig az alaptáborban összegyűlt szemetet – külön csomagolva a biológiailag lebomló és nem lebomló anyagokat – átadják a kínai összeköttető tisztjüknek, aki elszállíttatja azt a kijelölt szelektív hulladékgyűjtő helyre. Mindemellett a SPAR Everest Expedíció kizárólag napelem paneleket használ az elektronikai berendezések működtetéséhez, így jutva zöld áramforráshoz.

„Igyekszünk minél több tanáccsal segíteni az expedíciókat és környezetbarát megoldásokra ösztönözni őket, hiszen a legapróbb dolgokon is sok múlik. Ahogy a SPAR Everest Expedíció esetében, úgy más expedícióknál is kizárólag lebomló szemeteszsákokat és csomagolóanyagokat használ ügynökségünk a Himalájában. Előnyben részesítjük a napelemeket az aggregátorokkal szemben. A hegymászóknak azt javasoljuk, hogy használják az úgy nevezett Restop biotasakokat, hogy a hó olvadásával a hegyen hagyott emberi széklet ne kerülhessen bele a gleccserpatakokba. Ezen kívül azt tanácsoljuk, hogy műanyagdobozok és üvegek helyett olyan újrahasznosítható fémdobozokat vigyenek magukkal, amelyek könnyebben összepréselhetőek és így egyszerűbben lehozhatóak a hegyről. Örülünk a nepáli kormány rendeletének, és a kezdeményezés komolyságáról tanúskodik, hogy alapos, több szintes ellenőrzést ígérnek a hatóságok, így bízunk benne, hogy senki nem fog tudni kibújni a kötelezettség alól” – mondta Dawa Sherpa, a SPAR Everest Expedíció szervezésében is közreműködő nepáli Asian Trekking Agency munkatársa.

A SPAR Everest Expedíció április 6-án indult és várhatóan május végén ér véget, amelynek keretében Klein Dávid hegymászó megkísérli oxigénpalack nélkül megmászni a világ legmagasabb hegyét. A Mount Everest 8848 méteres csúcsának – a legfrissebb statisztika szerint – eddig csaknem 5000 megmászását tartják számon. A Himalája-turizmus olyan méreteket öltött az utóbbi évtizedben, hogy az már káros a környezetre. Ezért szinte már mozgalommá vált az oxigénpalack nélküli csúcselérés, vagyis tisztán, saját erőből feljutni a világ tetejére. A SPAR Everest Expedíció honlapján (www.sparexpedicio.hu) bárki figyelemmel kísérheti Klein Dávid előrejutását a Mount Everesten, illetve exkluzív információkat tudhat meg az expedícióról, a hegymászásról, az érintett országokról, valamint a Himalájáról. A SPAR Hegymánia matricagyűjtő albuma, amelyben Dávid tanácsai és fotói is szerepelnek, a hegyvidék élővilágát mutatja be, erről a www.hegymania.hu honlapon lehet tájékozódni.

Kapcsolódó cikkeink