KKM: a német gazdák vesztesége meghaladja az egymilliárd eurót az orosz importtilalom miatt
Az orosz embargó miatt a bajor gazdák vesztesége elérte a 200 millió eurót, országos szinten pedig a német gazdák egymilliárd eurónál is többet vesztettek, mióta Oroszország importtilalmat vezetett be a legtöbb európai ország termékeire – a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) pénteki közleménye szerint ezt közölte a Münchenben tárgyaló Budai Gyulával a Bajor Élelmezésügyi, Mezőgazdasági és Erdőgazdálkodási Minisztérium agrárpolitikai és nemzetközi kapcsolatokért felelős főosztályának vezetője.
A közlemény szerint az államtitkári rangban álló Konrad Schmid a KKM Oroszország által elrendelt embargóból fakadó külgazdasági intézkedésekért felelős biztosával folytatott megbeszélésen arról tájékoztatta magyar kollegáját, hogy a német tartományok közül Bajorországnak vannak a legerősebb orosz kapcsolatai mind gazdasági, mind kulturális, mind tudományos területen. Ezért Bajorországnak okozzák a legkomolyabb gazdasági károkat az uniós szankciók. A veszteségek minimalizálása érdekében Horst Seehofer bajor miniszterelnök fenn akarja tartani a párbeszédet Oroszországgal, emiatt tavaly és az idén kétszer is Oroszországba utazott, ahol mindkétszer tárgyalt Vlagyimir Putyin elnökkel.
A külgazdasági tárca közleménye szerint a tárgyalás után Budai Gyula közölte: a német veszteségek is mutatják, hogy az embargó nem érte el a célját, és nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Nem csak Bajorországnak, de egész Németországnak is komoly veszteségeket kellett elszenvednie.
Magyarország is megszenvedte az orosz importtilalmat. Bár az embargó új lehetőségeket is hozott a Távol-Keleten, illetve a Balkánon, a magyar élelmiszeripar a jelenleginél sokkal erősebb is lehetne, ha nem veszíti el az orosz piacot – fogalmazott Budai Gyula a közlemény szerint.
Az embargó bevezetéséig Bajorország 9. legfontosabb kereskedelmi partnere Oroszország volt, de már csak a 14. helyen áll – mutattak rá a tárca közleményében. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Tovább nőtt a fair trade Németországban
A németországi fair trade forgalom 2024-ben 11%-kal, 2,6 milliárd euróra…
Tovább olvasom >Digitális betétdíj-kupont vezet be a Lidl Németországban
2025. augusztus 4-től a Lidl valamennyi németországi üzletében digitális betétdíj-kupont…
Tovább olvasom >Lakásépítést szorgalmaz a német építésügyi miniszter az élelmiszerüzletek fölé
Verena Hubertz német építésügyi miniszter arra ösztönözné a nagy kiskereskedelmi…
Tovább olvasom >További cikkeink
Európai Bizottság: még mindig sok az illegális termék a Temun
Az Európai Bizottság által folytatott vizsgálat előzetes eredménye szerint a…
Tovább olvasom >Új vezérigazgató a Procter & Gamble élén
A Procter & Gamble (P&G) bejelentette, hogy 2026. január 1-jétől…
Tovább olvasom >Tesco kampány az egészségesebb táplálkozásért – ingyen gyümölcs gyerekeknek
Új kampányt indított a Tesco az Egyesült Királyságban a gyümölcs-…
Tovább olvasom >