Kivonul a Getir az USA-ból, de a FreshDirect folytatja működését
A gyorskereskedelmi vállalat bejelentette, hogy tőkéjét hazai piacára, Törökországba csoportosítja át, ahol bevételeinek több mint 90%-a keletkezik, és ahol a legnagyobb növekedési potenciált látja.
Felszámolja tevékenységét az Egyesült Államokban a Getir gyorskereskedelmi vállalat és erőforrásait hazai piacára, Törökországra összpontosítja, „ahol a legnagyobb lehetőséget látja a hosszú távú fenntartható növekedésre” – közölte a cég hétfői közleményében.
A Getir ugyanakkor jelezte, hogy a New York-i e-kereskedelmi vállalat, a FreshDirect, amelyet tavaly év végén vásárolt meg az Ahold Delhaize-től, folytatja működését. A Getir a FreshDirect jövőjéről további részleteket nem közölt, és szóvivője nem kívánt nyilatkozni arról, hogy a cég eladásra kínálja-e az online élelmiszerüzletet.
– A FreshDirect továbbra is elkötelezett a vásárlók által megszokott zökkenőmentes és zavartalan kiszolgáltatás biztosítása mellett – közölte a FreshDirect szóvivője egy e-mailben.
A Getir közleményében azt írta, hogy azért döntött az Egyesült Államokból, valamint az Egyesült Királyságból, Németországból és Hollandiából való kivonulás mellett, mert ezek a piacok együttesen a bevételének mindössze 7%-át teszik ki.
A Getir hozzátette, hogy új tőkét szerzett a Mubadala és a G Squared vállalatoktól, és a tervek szerint „ezeket a forrásokat arra használja, hogy megszilárdítsa versenypozícióját a törökországi élelmiszer-házhozszállítási iparágban”.
A Getir kivonulásáról szóló döntése a TechCrunch beszámolója szerint mintegy 6000 álláshely megszűnését eredményezi az érintett piacokon.
Grocery Dive
Kapcsolódó cikkeink
Mézes-gyümölcsös snackkel lép az amerikai piacra David Beckham
David Beckham, az egykori világhírű labdarúgó saját élelmiszermárkát vezet be…
Tovább olvasom >Újabb amerikai Frito-Lay üzemben állította le a gyártást a PepsiCo
Öt évtized után leállította a gyártást dél-kaliforniai üzemében a PepsiCo:…
Tovább olvasom >IGD: Robbanásszerű növekedés előtt az online élelmiszer-kereskedelem
Az IGD friss Online Retail Trends Report 2025 jelentése szerint…
Tovább olvasom >További cikkeink
Európai terjeszkedésre készül a 7-Eleven
Stratégiai terjeszkedésre készül Európában a világ legnagyobb kényelmi üzletlánca, a…
Tovább olvasom >