Kivágatta szőlőjét a legismertebb alföldi borász
Kivágatta az összes szőlőjét Csongrád megye egyik legnevesebb borásza. Az ásotthalmi Somodi Sándor a Délmagyarországnak úgy nyilatkozott, hogy nem érte meg a vesződség, a borászat mellett viszont továbbra is kitart.
A boros szakma legnagyobb elismerését, a Pannon Bormíves Céh tagságát az Alföldről elsőként megszerző szakember a napilapnak elmondta: jövőre lesz 20 éves borászata, amely eddig hét hektárról szüretelt és évi 20-25 ezer palackot állított elő. A probléma gyökerei szerinte 20 évre nyúlnak vissza, akkoriban 130 ezer hektárról szüretelt az ország ez mostanra 60 hektárra apadt. „Azt hittük, amikor a nagyüzemek megszűntek, és tőke nélkül, de felvettük a kesztyűt a több százéves francia és portugál nagybirtokokkal, hogy a jó bor is kell. Nem így lett, az ipari mennyiségű bor felé ment a világ.”
Somodi Sándor családi ültetvényére a 2002-es téli fagy mért döntő csapást, azóta csak a veszteséget termelte. A szakember azonban nem kesereg, borász marad, szőlő nélkül. Több szőlész kollégájával közösen termelik meg a szükséges mennyiséget. Eddig is vásárolt szőlőt a Mátrából, Badacsonyból és a csongrádi borvidékről. Azt mondta a napilapnak, ezekből készíti majd a szőlő természetes szépségére, a tájra, a fajtára, az évjáratra jellemző borokat.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >