Kitörési pont lehet az ízesített sör a csökkenő piacon

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 04. 19. 15:04

Tavaly folytatódott a söreladások visszaesése. Ami ennél is aggasztóbb a gyártók szerint, hogy ezen belül is a nagyon olcsó, noname, vagy legalábbis promócióban, árengedménnyel árult sörök felé tolódott a kereslet. Ígéretesen fejlődik ugyanakkor az ízesített sörök szegmense, és van lehetőség a szuperprémium kategóriában is.

A hazai sörgyártók, kiegészülve az olcsó importra szakosodott cégekkel, ádáz küzdelmet folytatnak a lejtmenetben lévő forgalomért – ennek megfelelően az utóbbi időben mindent az ár, vagy még inkább a promóciós ár határoz meg

Kiss Éva

kommunikációs

menedzser

Heineken Hungária

Folytatódott az értékromboló verseny a sörpiacon

A kereskedelmi márkák inkább az értékesített mennyiségből engedtek, ennek hatására jövedelmezőségük a márkagyártókénál valamivel kedvezőbben alakult.

2010-ben sem csökkent a sör elterjedtsége: a magyar háztartások több mint háromnegyede vásárolt sört az év folyamán. Majdnem minden sörvásárló kosarába került márkatermék, ugyanakkor a kategóriát vásárlók közel fele a kereskedelmi márkák közül is választott.

Az összes vásárolt sörmennyiség 3 százalékkal csökkent, míg értékben ennél is jelentősebb, 6 százalékot meghaladó a visszaesés. A gyártói márkák az értékesített volument szinten tudták tartani 2010-ben, ennek azonban komoly ára volt a bevételi oldalon. A gyártók az ár- és promóciós verseny szorításában átlagosan közel 5 százalékos árcsökkenést szenvedtek el, ezzel szemben a kereskedelmi márkák majdnem 3 százalékos áremelést tudtak érvényesíteni. Utóbbiak árelőnye így már jócskán 10 százalék alattira fogyatkozott, piaci részesedésük pedig 20 százalék alá esett, viszont jövedelmezőségi pozíciójuk a márkatermékeknél valamivel kedvezőbben alakult.

Kapcsolódó cikkeink