Kitörési pont előtt a magyar mezőgazdaság
Az elmúlt évek viszontagságai ellenére a magyar agrárium bizonyította exportképességét. 2023-ban az exportteljesítményünk jelentősen hozzájárult a költségvetés eredményéhez, ez kimagasló lehetőségeket biztosít a magyar gazdák számára – mondta Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese Túrkevén, az agár-országjárás Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei állomásán.
Farkas Sándor hangsúlyozta, a nemzetgazdasági szinten is kiemelkedő exportteljesítményhez jelentős mértékben hozzájárultak a mezőgazdasági támogatások. A magyar kormány 80 százalékos társfinanszírozásának köszönhetően pedig a tavalyi évben európai uniós viszonylatban is Magyarországon voltak a legmagasabbak a támogatások. 2027-ig bezárólag mintegy 5300 milliárd forint fejlesztési forrás áll rendelkezésre. Hozzátette, a szaktárca célja, hogy alapanyagtermelés helyett a hozzáadott érték növelése legyen a cél, ezért 2030-ra szeretnénk elérni azt, hogy a magyar agrár- és élelmiszeripar Európa legfejlettebb gazdaságai közé tartozzon. Idén a Közös Agrárpolitika Stratégia Terv részeként mintegy 64 pályázati jogcímet hirdet meg a szaktárca, mely a legkisebb gazdálkodóktól a nagyobb üzemmérettel rendelkező gazdaságokig, mindenki számra elérhető forrásokat biztosít.
Farkas Sándor emlékeztetett, a mai nappal megkezdődött a területalapú támogatásokhoz kapcsolódó egységes kérelmek benyújtásának lehetősége, a gazdálkodók 44 támogatási és vidékfejlesztési jogcímen nyújthatják be kérelmeiket, az előttünk álló két hónapig bezárólag. A pályázati rendszer az elmúlt évek tapasztalatait figyelembe véve egyszerűsödött és átláthatóbb lett, a kamara falugazdász-hálózata azonban továbbra is segíti a gazdákat.
A miniszterhelyettes kiemelte, a magyar kormány már többször bizonyította, hogy a gazdatársadalom erős szövetségese. A fejlesztési források célja pedig továbbra is az agrárvállalkozások versenyképességének növelése mellett a vidéki Magyarország erősítése, valamint a helyben maradás ösztönzése.
AM
Kapcsolódó cikkeink
Befejeződött a nyári aratás
Néhány kisebb terület kivételével július 24-ig véget ért a nyári…
Tovább olvasom >Minden dísznövénycsoport nettó árbevétele nőtt 2023-ban
A dísznövénytermesztés nettó árbevétele 2023-ban az adatfelvétel keretein belül beérkezett…
Tovább olvasom >Agrometeorológia: a nyári kapás növényeknek nagy szükségük lenne csapadékra
A nyári kapás növényeknek ebben az időszakban lenne szükségük a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvette a Valeo Foods az Appalaches Nature-t
Megvásárolta a Valeo Foods Group a kanadai juharszirup-gyártó Appalaches Nature-t.…
Tovább olvasom >Franciaországban és Brazíliában növekszik, Európában küszködik a Carrefour
Az Európában meglehetős kihívást jelentő körülmények ellenére elégedett a Carrefour…
Tovább olvasom >Közel felére esett vissza az élelmiszer-ipari innovációk száma 2007 óta
A Mintel piackutató cég szerint a 2024 januárja és májusa…
Tovább olvasom >