Kiterjesztett együttműködés
Közvetlenül nem befolyásolja az Auchan termékkínálatát a Fekete-tenger parti országok közösségi belépése, már csak azért sem, mert az Auchan termékpolitikája szerint mindig abból „töltekezik”, amit az adott országban termelnek.– Magyarországon ezért az Auchan Magyarország Kft. 90-95 százalékban továbbra is magyar termékeket kínál, és azt nem befolyásolja sem Románia, sem Bulgária csatlakozása, és az sem, hogy esetlegesen ezen országokból bizonyos termékeket olcsóbban lehetne beszerezni – nyilatkozta a Trade magazinnak Gillemot Katalin.
Az Auchan szóvivője azt azonban szinte biztosra veszi, hogy az együttműködést kiterjesztik azon országok között, ahol vannak Auchan áruházak. Ez azt jelenti, hogy adott országban lévő egységeikre bízzák a beszerzést, a kínálatot pedig más országok áruházaiban mutatják be. Így szervezték tavaly az olasz heteket is, és így akár magyar heteket is rendezhetnek más országokban.
Az Auchannak egy üzlete van Romániában, amely 2006. november 6-án nyitott ki Bukarestben. Az üzletről annyit tudni, hogy kifejezetten diszkontjellegű áruházként építették, vonzáskörzete jelentős, ebből adódóan forgalma nagy, és nagyon népszerű.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Nyugdíjas-utalványok: minden lánc másképp csábítja a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Rendkívüli roham az Aldinál: már az első napon 290 ezer ruhát vittek haza a vásárlók
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >TikTok-láz Budapesten: sorban állnak a fiatalok a QQ Express ázsiai boltjaiért
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >