Kisüzemi sörverseny
Április 10–13. között rendezik a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületének XIII. Nemzetközi Sörversenyét és a hozzá kapcsolódó Sörmustrát Gödöllőn. A korábbiakban csak a szakmának szóló megmérettetésre idéntől már évente kerül sor, és a versenyt kísérő rendezvényekbe bevonják a nagyközönséget, hogy a sör iránt nyitott érdeklődők megismerhessék az évről évre alakuló kínálatot és újdonságokat, valamint szakmai tudással felvértezve kóstolhassák a hazai sörfőzők termékeit.
Az idén várhatóan 9 országból mintegy 60 sörfőzde indítja közel 300 sörét. Az idei év újdonságaként a zsűrihez csatlakozik panelenként egy-egy amatőr kóstoló, ami közvetlen visszajelzést adhat a főzdéknek söreiket nagyközönségi megítéléséről. A zsűri tagjai a verseny előtti időszakban érzékszervi és ízhibatréningeken vesznek részt. A vakkóstolásos értékelés alapján a megfelelő pontszámot elért söröket a zsűri arany-, ezüst- és bronzdiplomával díjazza. A Gyémántdiplomát a verseny három legmagasabb pontszámot elérő aranydiplomás söre kapja. //
Kapcsolódó cikkeink
Ahol a nagyok csapolnak
A Magyar Sörgyártók Szövetségének 2024-es jelentése szerint 2024-ben a hordós…
Tovább olvasom >Indul a nyár legmenőbb sörös játéka Budapesten
Hat ikonikus budapesti söröző, 42 sörcsapjának kisüzemi specialitásait kínálja kóstolásra…
Tovább olvasom >Dinnyére sört?
Körképünkben kisüzemi főzdéket kérdeztünk a kraft sörök jelenlegi hazai piacáról…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megállapodást kötött a BDPST Group és a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.
A BDPST Group portfóliójába tartozó DOME Kft. és a Budapest…
Tovább olvasom >Tiszta haszon!
A higiéniai piac néhány nagy szereplőjét piacról, termékújdonságokról, vásárlói preferenciákról,…
Tovább olvasom >A belgák 23,7 millió utazást tettek 2024-ben
A belga állampolgárok 2024-ben 23,7 millió külföldi utazást tettek, mintegy…
Tovább olvasom >