Kistérségek és digitalizáció

Szerző: Tisza Andrea Dátum: 2019. 11. 18. 12:54

November 20-án tartotta soron következő ülését a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Kereskedelmi Kollégiuma, amelyre ezúttal meghívást kapott Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium kereskedelempolitikai és fogyasztóvédelmi feladatokért felelős államtitkárságának vezetője is. A találkozó fő témája a következő két év kereskedelmi stratégiája volt.

Az érdekképviseleti szervek és az ITM közös álláspontja, hogy bár a legégetőbbnek tűnő feladat a kistérségi élelmiszer-ellátás problémáinak megoldása, még ez a feladat sem oldható meg anélkül, hogy a stratégia figyelembe venné a digitalizációban rejlő lehetőségeket – ami egyébként a kormányzat fejlesztési feladatainak legfontosabbjaként lett kiemelve.

Az élelmiszer-ellátás jövőjének tervezésénél három fontos területet kell kiemelni:

1. Az innováció legyen a középpontban! Mind a nagyvárosokban, mind a településeken változik az ott lakók összetétele, mindennapi szokásaik, és ehhez kell igazítani a kínálatot is. Csakis az olyan fejlesztések jók, amelyek innováció-központúak – ilyen lesz majd például az e-nyugta-rendszer továbbfejlesztése is.

2. Ahol lehet, rövidíteni kell az értékláncot, és előnyben kell részesíteni a lokális megoldásokat, a hazai termelőket. Az ennek segítésére megvalósuló digitális megoldások a jövőben fel fognak értékelődni.

3. Tovább kell erősíteni a fogyasztói bizalmat az online élelmiszer-vásárlás irányába: fogyasztóvédelmi kommunikációval, hatósági ajánlásokkal kell támogatni a többcsatornás értékesítést.

Mindezek mellett továbbra is fontos terület a digitális készségek fejlesztése, hiszen a nemzetközi kihívások (határon túli kereskedők hazai piacra lépése) kezelésének egyik alapvető szükséglete, hogy a vállalkozók alkalmazkodni tudjanak az új fogyasztói társadalomhoz. //

Kapcsolódó cikkeink