Kisosz: nőtt a forgalom az idei szezonban a Balatonnál
Jelentős forgalomnövekedésről, súlyos szakemberhiányról és szerintük túlzó hatósági ellenőrzésekről számoltak be a dél-balatoni kereskedelmi és vendéglátó vállalkozók a balatoni nyarat értékelő fórumon, Balatonszárszón.
A Somogy Megyei Kisosz (Kereskedők és Vendéglátók Érdekképviselete) társelnöke, Kertész Rezső az MTI-nek elmondta, már májusban főszezoni forgalmat bonyolítottak a dél-balatoni vállalkozók. Az esős június gyengébbre sikerült a korábbi évekénél, viszont júliusban, augusztusban kitartó, forró volt a nyár, aki bírta munkaerővel, annak lényegesen nőtt a forgalma. Tovább tart a kellemes idő, így sok üzlet szeptemberben, októberben is nyitva tarthat – tette hozzá.
A fórumon több vállalkozó is elismerte, a szakemberhiány, a munkaerő-elvándorlás megállítása érdekében is szükség van a minimálbér emelésére, de ebben nagyobb állami szerepvállalást tartanak szükségesnek, hiszen a 2 százalékpontos járulékcsökkentés közel sem fedezi majd a rájuk háruló pluszterheket.
A kereskedelmet és a vendéglátást sújtó diszkriminációnak nevezték a sok hatósági ellenőrzést és a kiszabható súlyos büntetéseket. Sérelmezték, hogy az adóellenőrök főszezonban kértek kasszazárásokat, holott az online rendszer miatt másként is ellenőrizhettek volna.
Kertész Rezső elmondta: a visszajelzések alapján a minimálbérről várható egyeztetésen jelzik majd, hogy a családi, illetve kisvállalkozások 10 százalék feletti emelést nem tudnak elviselni zökkenőmentesen.
Ugyancsak fel kívánnak szólalni az adóellenőrzések során alkalmazott „halmazati” büntetések miatt. „Túl szigorú és aránytalan az a jogi szabályozás, amely szerint a számla- és nyugtaadási kötelezettség egy éven belüli, kétszeri megszegése miatt, a magas pénzbírság mellett 12 napi üzletbezárással, illetve az üzleti tevékenység felfüggesztésével is szankcionálhatják a vállalkozókat” – fogalmazott Kertész Rezső.
Hozzátette, jellemezően nem a vállalkozók, hanem a szakképesítés és tapasztalat nélküli alkalmazottak követik el a hibát, mégis a vállalkozók felelnek érte. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Balatoni szállásárak 2025-ben: mérsékelt drágulás, de a főszezon még hozhat meglepetéseket
Ahogy közeledik a hosszú hétvége és az előszezon, egyre többen…
Tovább olvasom >VisitBalaton365 desztinációmenedzsment-iroda nyílt Keszthelyen
Szükség van a Balatonnál a térség egészét, gazdaságát is érintő…
Tovább olvasom >Rekordbérek a Balatonnál: akár 800 ezer forintot is kereshetnek a szezonmunkások
A balatoni nyári munkák 2025-ben minden eddiginél magasabb bérekkel csábítják…
Tovább olvasom >További cikkeink
Balatoni szállásárak 2025-ben: mérsékelt drágulás, de a főszezon még hozhat meglepetéseket
Ahogy közeledik a hosszú hétvége és az előszezon, egyre többen…
Tovább olvasom >NGM: a SZÉP-kártya tulajdonosok közel 12 százalékkal többet költöttek kártyáikról 2025 első negyedévében, mint tavaly
A SZÉP-kártya tulajdonosok közel 12 százalékkal többet költöttek kártyáikról 2025…
Tovább olvasom >Erős volt a turizmus első negyedéve – ágazati kitekintő
Bár márciusban 6%-kal elmaradt a turisztikai vendégforgalom a tavalyi szinttől,…
Tovább olvasom >