Befejeződött a kiskereskedelmi világkongresszus: Oroszország, Szerbia, Carrefour, Spar – tudósítónk jelenti

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 09. 28. 15:29

– Növekedési kilátásokért a kiskereskedőknek érdemes Európán kívül
körülnézniük. Az Eurozóna nyári válságát követően ugyanis növekedésre
csak szegényesek a kilátások. – Így fogalmazta meg a Berlinben szerdán befejeződött, három napos kiskereskedelmi világkongresszus egyik rezüméjét Ira Kalish, a Deloitte tanácsadó cég globális kutatási igazgatója.

A nemzetközi terjeszkedés irányairól egyrészt négy külön szekcióban
tájékozódhattak az érdeklődők. Önállóan szerepelt a programban
Oroszország mellett Kína, Brazília és India, mint az ígéret földje
kiskereskedelmi befektetők számára.

– Oroszországban a multinacionális vállalatok Moszkvára fókuszálnak. Ott viszonylag ismertek a nagy nemzetközi márkák, a bevásárló központokban pedig az eladótérből csak 7 százaléknál kisebb résznek nincs bérlője – tájékoztatott az orosz szekcióban Tzvia Leveiv, egy beruházásfejlesztő cég elnök-helyettese.

Hozzátette, hogy a moszkvai fogyasztók szabadon elkölthető jövedelmük 70 százalékát vásárlásra és szolgáltatásra adják ki.
Európában még Szerbiára is hárult figyelem, a Deloitte „Rejtett hősök”
című tanulmánya szerint. Befektetők számára Algériától Vietnamig tíz
országban látnak fantáziát a négy nagy nemzetközi tanácsadók közé
tartozó Deloitte szakértői.

Listájukon földrészünkről csak Szerbia szerepel. Megindult a fejlődés.
Idén a szerb tulajdonban lévő Delta Maxi láncot megvette a belga Delhaize csoport, és ezzel domináns szerephez jutott déli szomszédunk élelmiszer-kiskereskedelmében. Ezzel egyidőben további négy balkáni országba is bejutott a belga vállalat. A Delta csoport ugyanis, bár alacsony piaci részesedéssel jelen van Albánia, Bosznia-Hercegovina, Bulgária és Montenegro élelmiszer-kereskedelmében is.
További FMCG vonatkozású információk: A legnagyobb európai
kereskedelmi vállalat, a Carrefour igyekszik feltartóztatni a hipermarketek piaci részesedésének csökkenését Európában.

– Új üzlettípusunkkal, a Carrefour Planet-tel arra törekszünk, hogy
szaküzletekkel versenyezzünk friss élelmiszerek, kozmetikumok, divatáruk és lakberendezés kínálatával. Bővítjük bio élelmiszer választékunkat is. Mindezzel célunk, hogy még jobban vonzzuk a női vásárlókat hipermarketjeinkbe. – Így mutatta be innovációjukat Jose Carlos Gonzalez-Hurtado, a Carrefour kereskedelmi igazgatója.

Egy pódium beszélgetésben a Spar elnök-vezérigazgatója, Donald
Campbell többek között kijelentette:
– A jövő nyertesei azok a kiskereskedelmi vállalatok, ahol ügyesen
használják fel az adatokat a forgalom trendjeiről és a fogyasztók
viselkedéséről. Mi aktívan keressük a számunkra fontos adatokat.
Rendelkezésre áll hozzá a szükséges technológia.
Ehhez kapcsolódik „a nap mondása”, a Google németországi igazgatójától.

Alastair Bruce a a kongresszus résztvevőinek figyelmét felhívta a
következőre:
– Szeressétek a vásárlási adatokat. Az adat ugyanis, értéket tekintve az új olaj.

Bajai Ernő

Kapcsolódó cikkeink