Kisebb üzletekben is hódít az üzleti intelligencia

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 08. 21. 10:46

Egyre kisebb áruházláncokban is érdemes az üzletiintelligencia-rendszereket alkalmazni, amelyek kimutatások és összetett elemzések révén segítik a boltok irányítását. Korábban inkább a stratégiai döntésekhez alkalmazták ezeket, de egyre inkább részévé válik a kereskedelem mindennapjainak.

Amikor a kereskedelmi rendszerek megjelentek, fontos volt, hogy pontos készletnyilvántartás álljon rendelkezésre, valamint az aktuális információkat összehasonlítsák a korábbi adatokkal. Ezek alapján elemzések, statisztikák készültek az üzletvezetők számára – mondta el a Laurel Cégcsoporthoz tartozó ProgAdat Kft. ügyvezetője. Végh Ferenc kiemelte, az üzletiintelligencia-rendszerek lényege, hogy rámutatnak összefüggésekre, adatkapcsolatokra, folyamatok egymásra hatásának eredményére. Feltárnak olyan törvényszerűségeket, amelyekre egyébként nem gondolna a kereskedő. Ilyen például, hogy a vevők rendszerint mely termékeket szoktak más árucikkekkel együtt megvásárolni, ennek ismeretében összehangolható az elhelyezésük a boltban, vagy optimalizálható az akciós kínálat.

A Laurel számos kereskedelmi információs rendszer fejlesztője, az üzleti intelligencia szakértője a retail szektorban. A tapasztalatok szerint a boltvezetők az üzleti intelligencia segítségével leginkább azt nézik, minek változik a kereslete, de mérik azt is, hogyan hat az értékesítésre például az időjárás, vagy az iskolai szezon. Értékes információkat gyűjtenek a vásárlókról is, így például egy adott korcsoporthoz tartozók milyen termékeket keresnek, jellemzően mikor vásárolnak. Ezzel pontosan becélozzák, mely termékeket mikor akciózzanak, mikor kínáljanak happy hour típusú kedvezményeket.

Az elemzések másik szerepe, hogy fokozzák a hatékonyságot, megtalálják azokat a pontokat, amelyeken változtatni szükséges. A vezetők egy elképzelt változás várható hatását is le szokták modellezni a rendszerrel. Ezáltal üzleti kockázat nélkül vizsgálják meg, hogyan befolyásolná a forgalmat például a nyitva tartási idő változása, vagy bizonyos termékek árának csökkentése, növelése.

Magyarországon még jellemzően a nagyobb hálózatok használják az üzletiintelligencia-rendszereket, de egyre inkább terjed a kisebb, akár 5-10 boltos láncoknál is. A jövőben, ha belépünk majd egy boltba, és azonosítjuk magunkat egy törzsvásárlói rendszerben, akkor azonnal személyre szabott kedvezményeket kapunk. A rendszer tudja, mely termékeket preferáljuk, azoknak az árát hozzánk igazítja majd a kereskedő, vagy bizonyos költés felett százalékos kedvezményt ad. A vásárló pedig akár mobileszközéről ellenőrizheti, van-e abból a termékből, amelyet szeretne; előre megnézi, mit merre talál a bolton belül és az ideális útvonalat is összeállítja számára a rendszer.

www.laurel.hu

Kapcsolódó cikkeink