Kisebb lábnyom, nagyobb hatás

Szerző: Budai Klára Dátum: 2024. 10. 02. 11:27

Az e-kereskedelem térnyerése az elmúlt években alapjaiban formálta át a fogyasztói szokásokat és az ellátási lánc működését. A folyamatosan növekvő online vásárlások száma új kihívásokat hozott magával a csomagolás területén is, ahol a hagyományos módok mellett nagyobb szerepet kapnak az innovatív, fenntartható és fogyasztóbarát megoldások.

A cikk a Trade magazin 2024/10. lapszámában olvasható.

Az e-kereskedelmi csomagolásban állandóak a fejlesztések, a gyártók elsősorban a költséghatékonyságra és az alacsonyabb környezeti hatású eljárásokra összpontosítanak.

Anna Keinänen
piackutatási menedzser
Metsä Board

– Az e-kereskedelem már a pandémia előtt is rohamtempóban fejlődött, és a világjárvány alatt érte el a csúcspontját. Azonban a növekedés 2022-ben lelassult, amikor az emberek visszatértek a hagyományos boltokba. A lendületvesztés főként Európában volt érzékelhető, ahol a magas infláció és a gazdasági bizonytalanság csökkentette a lakosság költési hajlandóságát. Az online kiskereskedelem a gazdaság erősödésével várhatóan újra fellendül, és gyorsabb ütemben növekszik majd, mint az offline – mondja Anna Keinänen, a Metsä Board piackutatási menedzsere.

A szakember arra is felhívja a figyelmet, hogy az online vásárlás nagyban befolyásolja, hogy mi történik a csomagolóiparban. Az e-kereskedelmi csomagokat a hagyományos üzletek csomagjaihoz képest hosszabb ellátási lánc és több logisztikai érintési pont jellemzi, így fontos, hogy rendkívül tartósak legyenek.

Természetes megoldások

Az e-kereskedelmi csomagolásoknak számos követelménynek kell megfelelniük.

– A tervezőnek a lánc elején olyan koncepciókat kell kigondolnia, amelyek hatással vannak a termék karbonlábnyomára és az általa termelődő hulladék mennyiségére. A megfelelő anyag kiválasztása kulcsszerepet játszik ebben. A csomagolóanyag mellett a belső térkitöltő anyagok, a csomagolás súlya és a különböző ragasztási megoldások is befolyásolják a teljes kibocsátást. A Metsä Board különböző természetes rost alapú módszereket fejlesztett ki a térkitöltő anyagokhoz, amelyek helyettesítik a műanyagot, könnyebben újrahasznosíthatók és kisebb a karbonlábnyomuk – avat be Anna Keinänen.

Meglátása szerint a tervező felelőssége nagy, és munkája a csomag életciklusának végéig kihat. Az anyagon kívül figyelembe kell vennie a visszaküldéssel kapcsolatos elvárásokat is, miközben arról sem szabad megfeledkeznie, hogy olyan csomagolásra van szükség, amely a fogyasztóknak is tetszik. Számukra ma az az elsődleges, hogy a doboz újrahasznosítható legyen, és szükség esetén az árut egyszerűen vissza tudják küldeni benne – emeli ki a Metsä Board piackutatási menedzsere.

A csomagolóipar elsősorban a költséghatékonyságra és az alacsonyabb környezeti hatású eljárásokra összpontosít

Trendek és elvárások

A fogyasztói igények növekednek, egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a cégek arra, hogy hogyan lehet a leghatékonyabban becsomagolni a különböző termékeket.

Szőnyi Zoltán
értékesítési igazgató
Dunapack

– Fokozódik az elvárás a jó minőségű nyomtatásra is. A cégek azt szeretnék, hogy a nyomtatás tükrözze vagy támogassa a márkájukat, ezért fontos számunkra, hogy teljesítsük ezeket az egyedi igényeket – jelzi Szőnyi Zoltán, a Dunapack Kft. értékesítési igazgatója.

Mind többen szeretnének hűtést igénylő vagy éppen törékeny terméket értékesíteni, amelyek megóvása speciális megközelítéseket igényel. Mindenki törekszik a lehető legkevesebb csomagolóanyag felhasználására. Csökkentésére kiváló válasz az újrahasznosítás, például a beérkezett tételek kartonjainak kiszállítási célokra történő alkalmazása. A speciális berendezések üzemeltetése szintén képes mérsékelni a csomagolóanyag mennyiségét, hiszen mért térfogat alapján méretre szabja a csomagolást. Emellett nő a kereslet a többutas verziók iránt is.

Széles körű fejlesztések

A Dunapack Kft. fejlesztései hamarosan elérhetővé teszik a D-hullámot a választékukban. Ez a hullámtípus egyesíti a mikrohullám és B-hullám előnyeit. Paraméterei a B-hullámhoz hasonlítanak, de nyomtathatósága az E-hulláméval egyezik meg, amely kedvezőbb. A logisztikai költségek csökkentésével fenntarthatóbbá teszi a csomagolást.

– Üzletpolitikánk szerint nyereségünk nagy részét fejlesztésekre fordítjuk. Befektetünk a legmodernebb technológiájú gépekbe és egyéb beruházásokba, amelyekkel fenntarthatósági és környezetvédelmi szempontoknak is megfelelünk. Például hagyományos targoncáinkat elektromosokra cseréltük, áramfelhasználásunk 50%-a zöldenergiából származik, és megkezdődött a napelem-beruházás mindhárom üzemünkben, ami tovább növeli ezt az arányt – sorolja Szőnyi Zoltán.

Cégük Magyarországon egyedülállóan megvalósítja a teljes gazdasági körforgást. A használt papír begyűjtésével és újrafeldolgozásával csomagolásaik 90%-ban újrahasznosított papírból készülnek.

Az e-kereskedelemben a legnagyobb kihívás a túlcsomagolás

Dilemmák és kihívások

Az e-kereskedelemben a legnagyobb kihívás a túlcsomagolás. Ez a probléma abban a szándékban gyökerezik, hogy a termék mindenképpen sértetlenül érkezzen meg a célállomásra. Korábban csak meghatározott méretű csomagolások álltak rendelkezésre, és ezek közül kellett kiválasztani a legmegfelelőbbet, nem volt személyre szabás. A túlságosan terebélyes változatok használata nemcsak több hulladékot generál és magasabb költséggel bír, a „levegő” szállítása felesleges károsanyag-kibocsátással is jár, mivel a túlméretezett csomagok mástól veszik el a helyet a logisztikai láncban.

Bart Dobbelaere
ügyvezető igazgató
VPK

– Az előttünk álló legfontosabb feladat a megfelelő technológia beszerzése volt, mivel sok doboz esetében szükséges a feltépőszalag és ragasztócsík optimális kombinációjának beépítése a doboz konstrukciójába – mutat rá Bart Dobbelaere, a VPK ügyvezető igazgatója.

Értékek kívül és belül

A VPK cégcsoport egy különleges divíziót hozott létre, amely kifejezetten az e-kereskedelem piacát szolgálja ki.

– Innovációk sorával ösztönözzük ügyfeleinket. Termékeink BRCGS tanúsítvánnyal rendelkeznek, amely garantálja, hogy biztonságosan érintkezhetnek élelmiszerekkel. A dobozok látványterve és egyedi formatervezése szoros kapcsolatot teremt a vásárló és a termék között. A csomagolóanyag kiemelt szerepet játszik a kibontási élmény fokozásában, hiszen elsődleges fontosságú, hogy a megrendelés sértetlenül érkezzen meg a címre. Minden általunk gyártott doboz FSC-tanúsítvánnyal bír, ami biztosítja a felelős erdőgazdálkodást és igazolja, hogy az ellátási láncunk teljes mértékben a fenntarthatóságra épül. Büszkeséggel tölt el minket, hogy nagyszalontai gyárunk EcoVadis Platinum minősítést nyert el – mondta Bart Dobbelaere.

Hozzátette, hogy cégcsoportjuk különös hangsúlyt fektet a gyártásuk éghajlatra gyakorolt hatásának csökkentésére. Ennek érdekében célzott irányítási megközelítést alkalmaznak, és támogatják a Tudományos Alapú Célkitűzések Kezdeményezése (SBTi) megvalósítását.

Az e-kereskedelmi csomagokat a hagyományos üzletek csomagjaihoz képest hosszabb ellátási lánc és több logisztikai érintési pont jellemzi

Váltakozó igények

Az elmúlt évek – és valószínűsíthetően a jövő – legnagyobb kihívását a kereslet volatilitásából eredő időszakos csúcsok és kiugrások jelentik. A Black Friday, a Glamour Napok, vagy éppen a karácsonyi szezon mind-mind az e-kereskedelem forgalmának hirtelen jelentkező, ugrásszerű megnövekedéséhez vezetnek.

Bátki Sándor
operatív
ügyvezető-helyettes
Trans-Sped

– Jelentős adminisztrációs teherként és költségként jelenik meg továbbá a cégek működésében az EPR, azaz a kiterjesztett gyártói felelősség. Egyre változatosabb az online térben értékesített termékek köre, melyek újfajta szállítási és csomagolási stratégiákat igényelnek. Mindez jelentősen növelheti a háztartásokban maradó hulladék mennyiségét – világít rá Bátki Sándor, a Trans-Sped operatív ügyvezető-helyettese.

Többutas ládákban

A többutas csomagolóanyag biztosításával működő ZERO szolgáltatást a Trans-Sped vezette be az e-commerce piacra. Zárható, többször használatos ládáik gyorsabb és jóval hatékonyabb csomagolást tesznek lehetővé értékesítő partnereiknek.

– A ZERO egyik legfontosabb előnye, hogy környezetbarát, segítségével nem keletkezik addicionális hulladék a fogyasztóknál. Átadáskor a vevő ellenőrizni tudja, hogy valóban azt kapta-e, amit rendelt, és azonnal megbizonyosodhat a termék épségéről is. A fenntarthatóság terén tett következő fontos vállalati lépés a kiszállítást végző eszközök zéró emissziós technológiára való átállítása lesz – vetíti előre Bátki Sándor.

A Trans-Sped ZERO kapcsán jelenleg tesztelés alatt állnak a thermoládák, annak érdekében, hogy szolgáltatási portfóliónkat ki tudjuk bővíteni a hűtést igénylő készítmények szállításával is. //

Kapcsolódó cikkeink