Százmilliókból fejleszt a Nagybani Piac

Dátum: 2013. 08. 12. 12:14

Év végéig csaknem százmillió forintot fordít arra a Budapesti Nagybani Piac Zrt., hogy ne okozzon torlódást a kereskedők teherautó konvoja a Nagykőrösi úton. Jelentősen meghosszabbítják a főútvonalról a piachoz tartó lekanyarodó sávot, jövőre pedig 200 millió forintért újabb utakat aszfaltoznak a piac területén és 50-50 új parkolót hoznak létre az eladók és a vásárlók teherautói számára – tájékoztatta a Világgazdaságot a társaság ügyvezető igazgatója, Házi Zoltán.

Jelenleg a beérkező termelői árut szállítók számára 1100 parkolóhely van, míg kevesebb mint 600 teherautót fogadhat be a vásárlók parkolója.

A Nagybani befogadóképességének bővítése elengedhetetlen, hiszen a piacon mintegy 150 nagykereskedelmi vállalkozás működik, ugyanakkor az ott rendszeresen vásárló kiskereskedők száma eléri az 1500-at. Naponta több ezer jármű hajt be a kapun. Ráadásul a látogatók száma folyamatosan növekszik, és nem csupán hazai, hanem külföldi vásárlók is járnak ide bevásárolni. Az uniós csatlakozás óta nem ritka a Szlovákiából, sőt Lengyelországból érkező kereskedő. Sőt, a Nagybanin lévő banánérlelőből Romániába is szállítanak árut, bár az erdélyi zöldségesek valóban nagy számban a szeged-dorozsmai nagybani piacon vásárolnak.

Az utolsó két raktárcsarnok öt illetve három éve létesült a piac 33 hektáros területén. Mindkettő 5 ezer négyzetméteres, és az újabbik 600 millió forintba került. A beruházás a Budapesti Nagybani Piac Zrt. saját pénzéből, hitel felhasználása nélkül valósult meg. A középtávú tervekben szerepel a 45 ezer négyzetméternyi szabad árusítóterület befedése, amire az évtized második felében kerülhet sor.

Házi Zoltán elmondta, hogy az első fél évben 4-6 százalékkal emelkedtek a zöldség és gyümölcsárak a nagybani piacon. Július utolsó napjaiban minden átmenet nélkül hagymahiány és emiatt kilónkénti húsz forintos drágulás következett be. Júliusban már látszottak figyelmeztető jelek, hiszen egyre kevesebben, egyre kisebb tételekben kínáltak hagymát, és a termelők a teljes szállítmányon túladva, jóval piaczárás előtt hazaindultak. A Nagybani lapja, a Piaci Hírek a termelőktől származó információ alapján azt írta, hogy ugyan az őszi betakarítások előtt nehéz megjósolni az idei termést. Az aszály és a jelenlegi kínálati hiány azonban a téli szezonra is hatással lesz.

A nagybani piac 45 700 négyzetméternyi nyílt területén 1445 árusítóhely van, a 120 fedett pedig 4200 négyzetméteren működik. Emellett egy 6800 négyzetméteres logisztikai központ, 9100 négyzetméternyi nagykereskedelmi raktár, valamint banánérlelő és több mint 900 négyzetméternyi hűtőkamra is van a piac területén. (Demeter Kálmán, Világgazdaság Online)