Kiosztották az Országos Borverseny díjait

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2019. 06. 27. 11:14

A magyar borászok kiemelkedő szaktudásukkal és elkötelezettségükkel, valamint az ország kedvező elhelyezkedésének és adottságainak köszönhetően kiváló minőségű borokat készítenek – mondta Nagy István agrárminiszter a 2019. évi Országos Borverseny ünnepélyes díjkiosztóján, Budapesten.

Nagy István a szaktárca közleménye szerint kifejtette: a borfogyasztás mélyen gyökerezik a magyar kultúrában, a megtermelt borok döntő többségét az országhatáron belül fogyasztják el. A felnőtt magyar borkedvelők fele havonta, egyötödük hetente legalább egyszer fogyaszt bort.
A miniszter kiemelte, hogy Magyarország bortermelése tavaly az ötéves átlagot tekintve 21 százalékkal emelkedett. A kormány stratégiai fontosságúnak tartja a szőlőültetvények telepítését és megújítását – hangsúlyozta. A tárca kiemelt figyelmet fordít a borszőlő ültetvények telepítésére, amelyhez tavaly február óta elérhető a támogatási pályázat 4 milliárd forintos keretösszeggel.
Jelentős eredménynek nevezte, hogy a vidékfejlesztési program keretében már több mint 500 borászat részesült közel 35 milliárd forintos támogatásban, amit elsősorban borászati gépek, technológiai berendezések beszerzésére fordíthatnak a termelők.
Az Agrárminisztérium januárban megnyílt újabb, mintegy 50 milliárd forintos keretösszegű, élelmiszerfeldolgozást támogató programján belül 10 milliárd forintot különítettek el a borászati üzemek fejlesztésére. Már közel 400 kérelmet nyújtottak be, melyek közül az első körös döntések a nyár végén, ősz elején várhatók. Ennek köszönhetően több száz hazai borászat számára nyílik ismét lehetőség versenyképessége javítására – mondta a miniszter.
Az Országos Borverseny legeredményes borászata az idén egy nagy aranyéremmel, hat aranyéremmel és két ezüstéremmel a Koch Borászat lett a Hajós-Bajai és Villányi borvidékről.
A díjakat Nagy István agrárminiszter, a rendezvény védnöke, Légli Ottó, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) és a Borverseny elnöke, valamint Frittmann János, a HNT szakmaközi ügyekért felelős alelnöke, egyben a verseny bírálati rendezvényének otthont adó Kunsági borvidék elnöke adták át.
Légli Ottó elnök a HNT közleménye szerint köszöntőjében kiemelte: a hazai borásztársadalom meghatározó szakmai rendezvénynek tekinti az Országos Borversenyt, ezt bizonyítja, hogy évről évre nő a nevező borászatok és a nevezett tételek száma, utóbbi 2013-hoz viszonyítva közel megháromszorozódott.