Kiosztották az „Év fogyasztóvédelmi referense 2018” díjakat
A Fogyasztóvédelmi Referens Egyesület (FORE) által szervezett díjátadó ünnepségen Keszthelyi Nikoletta az Innovációs és Technológiai Minisztérium fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkárától a Takko Fashion., az Auchan Magyarország, az E.On Ügyfélszolgálat., a Praktiker Magyarország és a Szentkirályi-Kékkúti fogyasztóvédelmi referense vehette át az elismerést.
A tavalyi év sikerét követően a Benczúr Ház Dísztermében ma ismét kiosztásra került az „Év Fogyasztóvédelmi Referense” díj. Az immár hagyományossá vált díj annak az elismerése, hogy a nyertes pályázók és az őket foglalkoztató vállalkozások a kötelező törvényi minimum teljesítésén túlmutatóan a fogyasztóvédelmi szemlélet erősítését, a fogyasztóbarát vállalati kultúra megjelenítését is teljesítik. Ez egyaránt sikert jelent a fogyasztóvédelmi referensnek, a vállalkozásnak, a fogyasztónak és a fogyasztóvédelem egészének. Gratulálunk az idei győzteseknek: Tóth Melindának (Takko Fashion Kft), Albert Teréziának (Auchan Magyarország Kft.), Benedek-Nagy Ritának (E.ON Ügyfélszolgálati Kft), Borsfay Szilviának (Praktiker Építési- és Barkácspiacok Magyarország Kft) és Dr. Szabó Balázsnak (Szentkirályi-Kékkúti Ásványvíz Kft.).
A pályázat a Miniszterelnökség és a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával került meghirdetésre.
Kapcsolódó cikkeink
Széll Hajnalka az Auchan Magyarország országos marketing és vásárlói kapcsolatok igazgatója
A nyár folyamán átszervezés történt az Auchan Magyarország vezetésében. A…
Tovább olvasom >Gulyás Gergely: Magyarország indítványozza az ukrán gabonatermékek uniós behozatali tilalmának meghosszabbítását
Magyarország indítványozza, hogy az Európai Unió hosszabbítsa meg az ukrán…
Tovább olvasom >Dizájnpályázatot hirdetett az Auchan
Az Auchan Magyarország idén harmadik alkalommal csatlakozott a műanyagmentes júliushoz.…
Tovább olvasom >További cikkeink
Körforgásos gyártás, pazarlásmentes tervezés: a higiéniai piacon nem csak üres jelszó a fenntarthatóság
A vállalatok egyre nagyobb figyelmet fordítanak a környezettudatos működésre, és…
Tovább olvasom >Végre itthon is! – Megnyílt a divatmárka kávézója és delikátesz üzlete
A világ számos nagyvárosában láthatunk már olyan luxus éttermeket, bárokat,…
Tovább olvasom >Átlagosan 12%-os béremeléssel számolnak a hazai munkaadók
Az idén a januári tervekhez képest végül jóval több vállalat…
Tovább olvasom >