Kínai cég veheti meg a Syngentát
Folytatódik az amerikai Monsanto és kínai állami tulajdonú Nemzeti Vegyipari Társaság –közismertebb nevén a ChemChina – közötti küzdelem a svájci Syngenta megszerzéséért – írja a Világgazdaság Online.
A másfél éve zajló licitben most a kínaiak állnak nyerésre a szerdán tett 43 milliárd dolláros ajánlatukkal. A helvét agrárvegyipari cégóriás menedzsmentje azt javasolja a részvényeseknek, hogy fogadják el a felvásárlási ajánlatot, amely az eddigi legnagyobb volumenű üzlet lenne kínai cégek részéről. Maga Michael Demaré vezérigazgató videóüzenetben vette pártfogásába a részvényenként 482 dollárról szóló készpénzes ajánlatot, amely tartalmaz egy 5 dolláros rendkívüli osztalékot is.
A ChemChina számára a Kínában zajló mezőgazdasági reform, a modernizáció műszaki-technológiai támogatásához lenne kiemelten fontos a svájci cég megszerzése – ezt Ren Jianxin elnök jelezte, ugyancsak videoüzenetben. A kínaiak egymilliárd dollárral fejelték meg korábbi, elutasított ajánlatukat. így a felkínált 43 milliárd éppen 7 milliárd dollárral magasabb a Syngenta jelenlegi piaci értékénél, még úgy is, hogy a hírre az árfolyam 6 százalék feletti mértékben erősödött.
Tavaly a rivális Monsanto 47 milliárd dollár értékű összeolvadásra tett javaslatot – igaz, készpénzkímélő formában. Hugh Grant vezérigazgató egyébként korábban jelezte, hogy nem mondtak le a Syngentáról, elképzelhető, hogy emelni fogják a tétet. A Syngenta azután vált felvásárlási célponttá, hogy a nyersanyag- és élelmiszerárak drasztikus csökkenése miatt a gazdálkodók egyre kevesebbet költenek a vetőmagokra és növényvédőszerekre és ez a gyártók nyereségén is meglátszik. A Syngenta frissen közzétett negyedik negyedéves jelentésében 17 százalékkal alacsonyabb, 1,3 milliárd dolláros profitról adott számot. (Világgazdaság Online)
Kapcsolódó cikkeink
Nagy István: a kormány mintegy 7 milliárd forinttal segíti a tejtermelő gazdákat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Több tízezer termelőhöz érkezik a napokban agrártámogatás – Gyorsuló kifizetésekkel segíti az Agrárminisztérium a gazdálkodókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A magyar mezőgazdaság képes a megújulásra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Tovább fejlődik a BudapestGO: kényelmesebb használatot hoz a márciusi applikációfrissítés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >880 millió forintos beruházással újította meg három áruházát a SPAR
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Több mint 333 millió palackot váltottak vissza az ALDI-nál
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


