Kínai mezőgazdasági befektetés Kalocsán

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 07. 06. 11:58

Török Ferenc, Kalocsa polgármestere kínai útján szándéknyilatkozatot írt alá a Shenzhen-i You Yuan Industrial Co. LTD képviselőjével, egy korszerű mezőgazdasági termelési bázis kialakításáról az érseki székhelyen.

Török Ferenc kedden Kalocsán tartott sajtótájékoztatóján elmondta: a szándéknyilatkozat szerint elfogadják és támogatják, hogy a You Yuan vállalat befektetésével és építésével létrejöjjön egy gomba és zöldségtermelő bázis Kalocsán, amelyet egy 200 ezer négyzetméter területű ipari terület megvételének előkészítésével segítenek.

A polgármester információi szerint a kínai fél az első ütemben egy ötmillió eurós, azaz több mint 1,3 milliárd forintos beruházást tervez, amelyet később bővíteni fog.

A kínai cég előzetes elvárásai szerint az első évben kétmillió eurós árbevételre számít, amelyet a harmadik év végén szeretnének nyolcmillió euróra emelni – fűzte hozzá Kalocsa első embere.

Török Ferenc hangsúlyozta: a mezőgazdasági bázis a kezdetekben 150 fő helyi alkalmazottat, a második évben 250 főt, a beruházási ütem végére pedig 300 főt kíván foglalkoztatni.

A polgármester elmondta: a tervek szerint a területet még ebben az évben megveszik. Emlékezetett arra, hogy Kína gombafogyasztása és gombatermelése meghatározó része az ottani étkezési szokásoknak valamint a mezőgazdasági kultúrának.

Elmondta: már a kínai delegáció előzetes kalocsai látogatása kapcsán felmerült, hogy egy olyan egyedi, üvegházas mezőgazdasági technológián alapuló gombatermesztés kialakítása, mely bázisa lehetne az európai piacoknak.

Közlése szerint, a látogatás során a mezőgazdasági kapcsolatok kiépítése valamint a megújuló energiával összefüggő fejlesztések mellett a turisztikai és kulturális együttműködések lehetőségéről is tárgyaltak.

A kalocsai delegáció és a kínai fél megegyezett abban, hogy a 16 milliós Shenzhen Baoan kerületével testvérvárosi megállapodást készítenek elő, melyet még ebben az évben aláírnak. Shenzhen, a volt brit gyarmat Hong Kong közvetlen közelében fekszik. A város 30 évvel ezelőtt még egy kis halászfalu volt, mára azonban 16 milliós metropolisszá nőtte ki magát – közli az MTI.

Kapcsolódó cikkeink