Kínában terjeszkedik a Mondeléz International
A többek között az Oreo és a Philadelphia márkákról ismert Mondelēz International többségi részesedést szerez a sütemények és péksütemények gyártására specializálódott kínai Evirth vállalatban.
A lépéssel a Mondelēz fel kívánja gyorsítani növekedését a sütemények és péksütemények kategóriájában, amely a csokoládé és keksz mellett a vállalat egyik kiemelt fókuszterülete – számolt be az ESM.
Az Evirth 2013-as alapítása óta a hűtött és fagyasztott sütemények piacának egyik vezető szereplője Kínában, ahol a piac jelenleg 3 milliárd dollárra becsülhető, és éves szinten átlagosan körülbelül 15%-os növekedést mutat.
A Mondelēz már korábban kisebbségi részesedést szerzett az Evirth-ben, hogy Kínában is belépjen a szegmensbe például az Oreo és a Philadelphia márkáival. Dirk Van de Put, a Mondelēz vezérigazgatója szerint a cél az, hogy prémium termékek és új ízek révén növelje a vállalat piaci részesedését.
Az Evirth alapítója, Linfeng Xu „történelmi” jelentőségűnek nevezte az együttműködést, kiemelve, hogy a Mondelēz szakértelme és nemzetközi hálózata lehetőséget ad arra, hogy a kínai vállalat még magasabb színvonalú termékeket kínáljon fogyasztóinak.
ESM
Kapcsolódó cikkeink
Kínában kezdett gyártani a magyar 77 Elektronika Csoport által alapított vállalat
Az első magyar gépipari beruházást valósította meg Kínában a száz…
Tovább olvasom >Kína nyújtotta be eddig a legtöbb GenAI szabadalmat
A Szellemi Tulajdon Világszervezetének (WIPO) legfrissebb jelentése szerint 2014 és…
Tovább olvasom >Új szabályozás jöhet a Kínából érkező kis értékű csomagokra
Az Egyesült Államok kormánya szigorítani tervezi a Kínából érkező kis…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megjelent a Trade magazin 2024/10. száma!
A digitális verzió ezúttal is bővített formában, 168 oldalon jelent meg. Alább, a levél…
Tovább olvasom >TheVR Mekis kedvence: influenszer ihlette menü a McDonald’s-ban
Október 14-től Magyarországon is elérhetővé válik a McDonald’s új, TheVR…
Tovább olvasom >Rekordmagasságba emelkedett a vaj ára Európában: kihívások előtt a pékségek és cukrászdák
Európában történelmi rekordot döntött a vaj ára, ami komoly kihívások…
Tovább olvasom >