Kínában megnyílt a „jócselekedetek bankja”

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 05. 28. 11:01

A társadalmi jócselekedeteket számon tartó és azokat szolgáltatásokra beváltó „bankot” nyitottak az észak-kínai Jencsi városában. A rendhagyó kezdeményezéssel az önzetlen jótétemények számát szeretnék növelni.

jencsi
A Csilin tartománybeli városka a jótétemények széles körét jutalmazza, s azokért a bank által számon tartott kreditpontokat ad. A köztéren való szemétszedésért tíz pont, egy elhagyott pénztárca beszolgáltatásáért ötven pont, véradásért pedig kétszáz pont jár.

A cselekedetek súlyával párhuzamosan növekszik a kapott kreditek száma is, így veszélyes helyzetekben való segítésért már ötszáz pont, a rákos és immunrendszeri megbetegedések gyógyításában használt vérképző őssejt adományozásáért pedig ezer pont a jutalom. A pontok a pénzintézet által vezetett számlákon gyűlnek, s azokat tulajdonosaik szolgáltatásokra tudják beváltani, melyeket a pénzintézet ajánl fel és közvetít. A kezdeti listán százötven pontért hajvágás szerepel, ötszáz pontért háztakarítás, ezerkétszázért átfogó orvosi vizsgálatot kérhetnek a jóságukat „befektetők”.

A kiemelkedő jótevőket külön is jutalmazzák: a hatezer pontot összegyűjtők a Közösségi Morál Példája elismerést kapják.

A helyi sajtó beszámolója szerint a jótétbank iránt igen nagy érdeklődés mutatkozott, működésének első hetében félezren regisztráltak a programban.

A kezdeményezéstől a helyi vezetés a közösségi jótétemények számának növekedését várja és szeretné, ha az ötletet más városok is átvennék. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink