Kínában készült whiskyt mutatott be a Pernod Ricard
A Pernod Ricard emeishani whisky lepárlóját 2021-ben nyitotta meg.
A Pernod Ricard bemutatta első Kínában készült whiskyjét, a The Chuan Pure Malt Whiskyt, amely a francia óriáscég kínai whisky-lepárlójában, a Szecsuán tartománybeli Emeishanban készül és kerül palackokba.
A malátawhisky európai és kínai árpa felhasználásával készül, és helyben beszerzett kínai tölgyfahordókban érlelődik.
A vállalat három terméket kínál az új márka alatt. Az „alap” whisky 888 jüanért (124 dollár) kerül forgalomba. A Pernod egy második, PX hordóban készült whiskyt is forgalomba hoz, amelyet 1119 jüanért árulnak. A „palackozd magad” változat 1488 jüanért lesz kapható.
A június végéig tartó 12 hónapban a Pernod Ricard nettó árbevétele „Ázsiában és a világ egyéb területein” 17%-kal emelkedett. Alexandre Ricard, a Martell Cognac tulajdonosának elnök-vezérigazgatója szerint ez a növekedés India, Kína, Törökország és az utazási kiskereskedelmi csatorna fellendülésének köszönhető.
Hozzátette, hogy a kínai növekedést a Martell, valamint az Absolut és a Jameson „lendülete hajtotta”.
Kína egyre inkább a nyugati whiskykészítők kulcsfontosságú csataterévé válik. A Diageo 2021-ben jelentette be, hogy a déli Yunnan tartományban single-malt whisky-lepárlót tervez.
A Pernod Ricard eközben az ország északi részén, Ningxiában található Helan Mountain pincészetével egy második termelőüzemet is működtet Kínában.
Kapcsolódó cikkeink
Fulladásveszélyes cumik és mérgező esőkabátok: uniós vizsgálat alatt a Temu és a Shein termékáradata
Babacumik, amelyek fulladást okozhatnak, UV-szűrő nélküli napszemüvegek, tiltott vegyi anyagokat…
Tovább olvasom >Vámmentességet kapott több francia konyakmárka Kínában, de nem mindenki örül
Szombattól életbe lépett Kínában az Európai Unióból származó brandy-importra kivetett,…
Tovább olvasom >Kína dömpingellenes intézkedéseket vezet be az unióból importált borpárlatokra
A kínai kereskedelmi minisztérium pénteken dömpingellenes intézkedéseket jelentett be az…
Tovább olvasom >További cikkeink
45 millió fontos beruházást indít a Müller brit tejüzemében
A német Theo Müller csoporthoz tartozó Müller 45 millió fontot…
Tovább olvasom >NewPrinces Group veszi meg a Carrefour olaszországi üzletei
Megállapodást kötött a Carrefour a NewPrinces Group-pal olaszországi tevékenységeinek értékesítéséről.…
Tovább olvasom >Tovább nőtt a fair trade Németországban
A németországi fair trade forgalom 2024-ben 11%-kal, 2,6 milliárd euróra…
Tovább olvasom >