Kínába megy a Sarajevsko
A balkáni állam fővárosában, Szarajevóban működő sörgyár hivatalosan bejelentette, megkezdte legnépszerűbb termékének, a „Sarajevsko”-nak a szállítását Kínába – írja az Asia Times nyomán az origo.
A virágkorát az Osztrák-Magyar Monarchia idején élő sörgyárat még 1864-ben alapították, és nem pusztán a Balkán, de az egész akkori birodalom egyik legjobb hírű sörfőzdéjeként tartották számon. A ma is működő sörgyár – nem messze a Ferenc Ferdinánd elleni merénylet helyszínétől – a délszláv háborúk idején is fontos szerephez jutott, az 1992-ben az ostromlók körbezárta várost innen látták el forrásvízzel.
A gyár ma is működik, termékei pedig mind belföldön, mind külföldön, egyre keresettebbek.
A termékpalettán zászlóshajónak számító „Sarajevsko” változatait Horvátországba, Észak-Macedóniába, Szlovéniába, Ausztriába, Németországba, Albániába, az USA-ba, Svédországba, és most már Kínába is exportálják.
A sör egy kínai expon mutatkozott be először, és nem sok idő kellett ahhoz, hogy egy ottani cég jelezze partnerségi szándékát a Miljacka folyótól nem messze készülő termékekre. A vonatkozó megállapodást gyorsan meg is kötötték a kínai delegáció szarajevói látogatását követően.
Miért bíznak a kínaiak a távoli Balkánon készülő sör sikerében?
Az elmúlt évek adatai alapján, Kínában hihetetlen mértékben nő a sörpiac. Bár az eladott mennyiség tavaly 10 százalékkal volt kevesebb, mint 2013-ban, de a pénzügyi növekmény így is óriási. Öt év alatt 40 százalékkal ugrott meg az értékesítési mutató, ami az Euromonitor adatai szerint azt jelenti, hogy
2018-ban már 93 milliárd dolláros volt a kínai sörpiac volumene.
Ez közel 27 ezer milliárd forint.
A piacot jelenleg három nagyvállalat, a China Resources Beer, a Csingtao Brewery és a belga AB InBev uralja. Jelentések szerint viszont hihetetlen ütemben nő a kézműves sörök iránti kereslet, különösen a fiatal, milleniumi generációhoz tartozó kínaiak körében. A piackutatási eredmények alapján, ezek a fogyasztók keresik és hajlandók is megfizetni a prémium minőséget, valamint a különleges élményeket ígérő importsöröket, melyek között a tájékozódáshoz elsősorban az online felületeket veszik igénybe. (origo)
Kapcsolódó cikkeink
Madárinfluenza miatt tiltotta be Kína a spanyol baromfiimportot
Kína ideiglenesen megtiltotta a spanyol baromfi- és kapcsolódó termékek importját…
Tovább olvasom >Meglepetést hozott a kínai infláció – stagnáltak a fogyasztói árak júliusban
Az elemzők által várt minimális emelkedés helyett júliusban változatlan szinten…
Tovább olvasom >Stabilizálódó prémiumszegmens, erősödő alkoholmentes kínálat – így alakult az uniós és hazai sörpiac 2024-ben
Az Európai Unió tagállamai 2024-ben összesen 34,7 milliárd liter sört…
Tovább olvasom >További cikkeink
Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok
Csak Magyarországon évente közel 16 milliárd forintos bevételkiesést és több…
Tovább olvasom >Tízből négy magyar háztartásban van mosogatógép – mégis pazaroljuk a vizet
Friss kutatások szerint a mosogatógép ma már a magyar háztartások…
Tovább olvasom >Zsebbe nyúlósabb tanévkezdés vár a családokra
Idén várhatóan tovább emelkednek a beiskolázás költségei, minden második családban…
Tovább olvasom >