Kína kitartóan előzget

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 02. 18. 00:00

Miután Kína elhódította az exportelsőséget Németországtól, idén az Egyesült Államok után a világ második legnagyobb gazdasága lehet, megelőzve Japánt.

A tokiói kormány hétfői közlése szerint Japán bruttó hazai terméke (GDP) 2009-ben 5,1 ezer milliárd dollár volt. A kínai GDP 4,9 ezer milliárd dollárt tett ki tavaly a pekingi vezetés egy korábbi közleménye szerint.
A nemzetgazdaságok nagyság szerint sorrendje így nem változott 2009-ben az egy évvel korábbihoz képest. Az első Egyesült Államok után továbbra is Japán következik, majd Kína, a jelenlegi tendenciák alapján azonban Kína idén átveheti a második helyet.
A japán GDP 2009 utolsó negyedévében 1,1 százalékkal bővült negyedéves szinten, az egy évvel korábbihoz viszonyítva pedig 4,8 százalékkal. A távol-keleti ország ezzel már az egymást követő harmadik negyedévben növekedett. "Az adatok szerint Japán halad tovább előre a kilábalás útján" – mondta Takehide Kiucsi, a Nomura Securities vezető közgazdásza.
Ugyanakkor az év egészét tekintve Japán példátlan gazdasági visszaesést szenvedett el, a GDP több mint 5 százalékkal csökkent 2009-ben az egy évvel korábbihoz képest, miközben a kínai GDP 8,7 százalékkal bővült – közli az MTI.




Kapcsolódó cikkeink