Kilóként 400 forint fölé mehet a nagykörűi cseresznye

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 05. 18. 12:19

A májusi fagyok megkímélték, ám a március eleje óta tartó szárazság jelentősen megritkította a termést Nagykörűben, az ország legnagyobb cseresznyéskertjében – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei község polgármestere. Veres Nándor szerint az ültetvények jelenlegi állapota alapján közepes, illetve gyenge közepes termésre lehet számítani.

Mint mondta, a virágzás és a terméskötődés időszakában még szép termést ígértek a fák, ám később a gyümölcskezdemények jelentős részét „ledobták magukról” a márciustól mintegy két és fél hónapon át számottevő csapadék nélkül maradt növények. Ebből a szempontból ha megkésve is, de jól jött az elmúlt napokban lehullott kiadós eső. Az átlagosnál kisebb hozam így – ha az időjárás a továbbiakban is kedvezően alakul – a szokottnál jobb minőséggel és nagyobb szemmérettel párosulhat.

Ez a polgármester szerint lehetővé teheti a nagykörűi cseresznye jó áron – akár kilónként 400 forint felett – történő értékesítését. Hozzátette, hogy most a piaci környezet is reményt keltő, hiszen a fagyok kártétele miatt Magyarországon és a környező országokban is kevés cseresznye lesz 2011-ben.

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Nagykörűben évszázados hagyománya van a cseresznye termesztésének. Petrovay György földbirtokos, nemesítő az 1870-es években létesített itt faiskolát. Utóbb kiderült, hogy a Tisza árteréhez tartozó terület rendkívül kedvező a germersdorfi óriás cseresznyének, ezért számos kisebb-nagyobb ültetvény létesült itt.

Jelenleg a községben található Magyarország legnagyobb, mintegy kétszáz hektáros cseresznyése, és Nagykörűn van Magyarország egyetlen, hetvenhét éle cseresznyefát bemutató cseresznyefajta-gyűjteménye is – írja a vallalkozoinegyed.hu.

Kapcsolódó cikkeink