Kilenctonnányi húst foglalt le a Nébih
Csaknem kilenc tonna jelöletlen, szabálytalanul tárolt, illetve lejárt fogyaszthatóságú húst foglalt le a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) egy Komárom-Esztergom megyei nagykereskedésben.
A közlemény szerint a Komárom-Esztergom megyei cég az előírásokat több ponton is megsértette. A termékek egy részét – későbbi értékesítés céljából – az előírásokat megszegve lefagyasztották. Az egység hűtőkamráiban felhalmozott húsok között nagy mennyiségben voltak jelöletlen, tehát ismeretlen eredetű tételek. Emellett a hústermékek egy részének lejárt a fogyaszthatósági ideje is. A hatóság elrendelte a csaknem kilenctonnányi termék kivonását a forgalomból és megsemmisítését.
Az ellenőrzéskor műszaki és higiéniai hiányosságokat is találtak. A fagyasztókamra ajtajáról leszakadt a szigetelés. Volt, ahol hiányzott a szúnyogháló, másutt salétromos fal, pergő vakolat fogadta az ellenőröket. Az egységben nem használták a késfertőtlenítő berendezéseket, továbbá az előhűtött, fagyasztott, csomagolt, illetve csomagolatlan termékek elkülönített tárolása sem volt megoldott.
A Nébih a hiányosságok felszámolására határidőt írt elő a vállalkozásnak. Ennek betartását, valamint a problémák megszüntetését újabb helyszíni ellenőrzésen vizsgálják majd az ellenőrök.
Az ügyben több százezer forintos bírság várható – tették hozzá. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Nébih: Ardo zöldségkeveréket hívtak vissza a forgalomból
Mérgező növényi részek (burgonya bogyó termése) lehetséges jelenléte miatt visszahívta…
Tovább olvasom >Szűk egy hetük maradt a felügyeleti díj bevallásra az élelmiszerlánc-szereplőknek
Május 31-ig adhatják le felügyeleti díj bevallásukat az élelmiszerlánc-szereplők. A…
Tovább olvasom >Mikrozöld termelőket ellenőriztek a Szupermenta programban
A Szupermenta program legújabb tesztjén mikrozöldeket vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági…
Tovább olvasom >További cikkeink
A kötelezőn is túl: még több termékkategóriában, akár 60%-os árengedmény az ALDI-üzletekben
Az ALDI újabb, több terméket érintő és nagyobb mértékű akciókkal…
Tovább olvasom >Kormányszóvivő: június 1-jén indul a kötelező akciózás a boltokban
Június 1-jén indul a kötelező akciózás a boltokban, ez azt…
Tovább olvasom >Új, minden szektorra kiterjedő szolgáltatáskereső portál indul Magyarországon
A Brillit.com megújulásával egy új, minden területet lefedő szolgáltatáskereső portál indul Magyarországon,…
Tovább olvasom >